A Magyar VADÁSZLAP 2019/V. lapszámában, a Vadászkutya rovatban megjelent írásom: Az enyhe idő beköszöntével természetes, hogy még azokat is kicsalogatja az első napsugarak melege, akik egész télen ki sem mozdultak otthonról. Kutyás emberként egyértelmű, hogy szeretnénk, ha a négylábú társunk is velünk tartana, ám egy ilyen kirándulás végzetes katasztrófába is fulladhat.
Azt hiszem, mindannyian hallottunk már rémtörténeteket hőgutától elpusztult ebekről, azonban sosem hisszük, hogy ez velünk is megtörténhet. Pár éve egy elismert olasz kutyás autójában, mely légkondicionáló berendezéssel, szellőzőrendszerrel volt felszerelve, több mint tíz eb veszítette életét, amikor az elektronika tönkrement. De nem csak a gépjárműben hagyott állatok vannak veszélyben, saját szememmel láttam, amikor 25 fokban küzdöttek egy masztiff életéért, akinek ez a hőmérséklet már árnyékban is „túl sok volt”, főleg izgatott állapotban. Ha a kinti temperatúra 20 Celsius fok, az autó belsőterében fél óra alatt 40, egy óra elteltével pedig 45 fok fölé hevül a levegő – bizonyította be a San Franciscoi Egyetem egyik kutatója. A különbség pár centiméterre lehúzott ablakú, és teljesen zárt kocsi esetén elenyésző. Négylábú barátunk egészséges testhőmérséklete 37-39 °C között mozog, de 41 °C felett már akár halálos következményei lehetnek a hőemelkedésnek. A hőguta okozhat szervleállást, rohamot, agyi károsodást, belső vérzést, vakságot, görcsöket és halált. Vadászkutyás egyesületek semmilyen szabályozást nem vezettek még be a nyári versenyekre, ám követendő példa lehet a Szánhúzókutyasport Világszövetsége (IFSS), akik szigorú határokat húztak, mikor, milyen távon lehet versenyezni. Canicrossozni, azaz kutyával futni maximum 85 százalékos páratartalom mellett, 18-25 fok között, maximum 2 kilométeres távon lehet, míg e fölött nem szabad a rendezvényt megtartani. A kutyák tűréshatárát természetesen nagyban befolyásolja az anatómiájuk, egyéni toleranciájuk, valamint betegségeik (melyek lehetnek szervi problémák vagy fertőzések). Izgalmi állapotban is sokkal hamarabb elkezdhet lihegni, ha ez meleggel, és kevés folyadékbevitellel párosul, hamar bajuk eshet, ugyanis a garatban ödéma keletkezhet a heves lihegéstől, beduzzadhatnak a Morgagni-tasakok, melyek elzárják a légutat, így fulladást okozhatnak. Ha nem szeretnénk, hogy vadásztársunk kijöjjön a gyakorlatból az apróvadvadászatok idejéig, és a nyári időszakban is sokat tervezünk gyakorolni vele, fontos, hogy lehetőleg a hajnali órákat válasszuk, vagy vízhez közeli területet – sose engedjük azonban, hogy felhevült testtel ugorjon hasast a hűvös vízbe, vagy hirtelen kezdjen el inni. Mindemellett fontos a fokozatosság is, egy hirtelen melegfront után ne várjunk el ugyanolyan teljesítményt. Egy átlagos augusztusi gerlézésnél az én golden retrieverem pár óra alatt képes 3-4 liter vizet elfogyasztani amellett, hogy folyamatosan hűtöm őt a fülénél, hasánál és tappancsainál – ezeken a területeken lehet a legkönnyebben elérni ezt. Nem árt továbbá, ha van nálunk egy kanna víz, amivel alkalomadtán – mezei körülmények között – megnedvesíthetjük ebünk szőrét. A netalántán mégiscsak bekövetkező hősokk esetén mielőbb célszerű állatorvoshoz fordulni, ahol hűtött infúziót kap a „páciens”, ezáltal elkerülhető a maradandó egészségkárosodás…
0 Comments
Milánóban, a 2015-ös világkiállítás utolsó napján az egyik fajtagyőztes kutyámmal várakoztunk a sorunkra, hogy bemutathassam a díszkörben. A lelátón ücsörögve a fiatal felvezetők versenyének döntőjét néztem, amikor megakadt a szemem egy pároson: tökéletes összhang volt a kis fehér, furcsa teremtés és a szőke gazdi között. Nem csak én nem tudtam levenni róluk a szememet, így a rangos megmérettetés nyertesei ők lettek – a fajta pedig örökre belopta magát a szívembe, habár akkor kinevettem volna azt, aki azt állítja, egy igazi rámenős vadászkutyát láttam parádézni a ringben. Ez a fajta, mint később kiderült, a bedlington terrier volt. A küllemét tekintve egy kissé furcsa, bohókás, de rendkívül elegáns, első ránézésre egy jámbor, barátságos négylábút láthatunk benne. Ám a „kenyérre kenhető” külső mögött sokszor egy kifejezetten rámenős, bátor és a végletekig kitartó eb lakozik. Az időjárás viszontagságait rendkívül jól tűri, ez különös szőrzetének is köszönhető, mely fedő- és tartószőrből áll, sosem vedlik. A bedlingtonok Észak-Anglia bányászvidékéről származnak, s elsősorban kisebb termetű dúvad vadászatán váltak gazdáik hasznára. Ez a terrier sok fajtával ellentétben nem csak olyan ebek keresztezésével alakult ki, melyek funkcióikban hasonlítanak a bedlingtonra. A terrierek csoportjából főként a dandie dinmont terrier, az agarakéból a whippet, valamint a kopók közül az otterhund volt hatással a fajta kialakulására. Eleinte egy rövidebb lábú, nehezebb testalkat jellemezte őket, ám a whippetek és uszkárok – amik akkoriban még vízivad-vadászatokon remekeltek, és nem csak házi kedvencnek számítottak – hatására nagyban változott a felépítésük. Eleinte Rodbury terrier néven voltak híresek, a törzskönyvek egészen 1782-ig vezetnek vissza, egy „Old Flint” néven emlegetett kutyáig. 1852-ben Joseph Ainsley bedlingtoni otthonában született egy alom messze földön híres szukájától, Coates Phoebe-től, ami – habár sokkal könnyedebb felépítésű volt, mint a ma ismert egyedek – 8 hónaposan már több borzot is terítékre hozott. Egész életében rókák, vidrák és egyéb kártevők számát gyérítette. Arról is szól a fáma, hogy 14 évesen, fogak nélkül, vakon is egy olyan borzot kerített elő a kotorékból, amely korábban számos más, ereje teljében lévő ebet futamított meg. Az alomból kikerülő egyik kan, nevezetesen Ainsley’s Piper kapta elsőként a bedlington terrier fajtanevet… Kiállításon elsőként 1870-ben szerepeltek, hét évre rá pedig megalakult a Szigetországban a fajtaklub is. Ha a fajta történetében kutakodunk, nem csak 19. századi feljegyzéseket találunk. És nem is csak külföldi forrásmunkákat! Igencsak felcsillant a szemem, amikor egy honfitársunk, „Molnár Z.” naplójának feljegyzéseit említi egy, a fajta történelmével foglalkozó lap. Kiderült, a nemes úr Angliában, Rothburyben vadászott, Lord Charles birtokán, amikor a magyar agárhoz hasonló, kisebb termetű, birkára emlékeztető kutyára lett figyelmes. Nem tudni biztosan, hogy ezen egyedeknek mennyi köze van a ma ismert fajtához, ám az anyaország fajtagondozó klubja is osztozni látszik ezen az elméleten… A Dandie Dinmont terrierrel olyannyira összefonódott egy bizonyos időszakban a fajta történelme, hogy Antrim gróf egy kiállításon két alomtestvért mutatott be, és mindketten sikereket értek el – egyikük, mint Bedlington terrier, míg a másik a rövidebb lábú rokonai között. A Field magazin, ami az Egyesült Királyság egyik legismertebb vadászattal, és a vidéki élettel foglalkozó magazinja, 1869-ben egy hosszabb lélegzetű portrét közölt a fajtáról. Ebben már nem csak, mint kiváló „ellenszer a dúvadproblémára” szerepelt, hanem eredményes nyúlvadász ebként is. Hamarosan az egész országban fellelhetőek voltak ennek a rendkívül sokoldalú fajtának az egyedei, azóta pedig az egész világon mindenhol egyre növekvő népszerűségnek örvend. Az erős hazai
Az első bedlington terrierek az 1980-as években érkeztek Magyarországra. Plásztán Kata, a Glorious Amulets kennel tulajdonosa az elmúlt időszakban kiemelkedő sikereket ért el a fajtában a Világ- és Európa kiállításokon. Ő a tenyésztői munkája mellett kiemelt hangsúlyt fektet a fajta népszerűsítésére is, melynek hatására egyre többen kapnak kedvet, hogy egy „farkasvérű kisbárányt” válasszanak társul maguk mellé – ám legtöbben csak házi kedvencként tekintenek rájuk, vadászatokon, külföldön is egyre ritkábban tűnnek fel. Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 201/szeptemberi számában
|
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |