Mártival már tavaly is készültünk az évente Serbiában megrendezett Vadászhölgy konferenciára amit a Damsi Lovacki Klub (Ladies Hunting Club) szervez. Sajnos akkor Mártinak lejárt a személyije így lefújtuk a mókát - de idén meglepő módon semmi nem szabott gátat a programnak. Őszintén meg kell, hogy valljam, volt bennem kis kérdőjel a társasággal kapcsolatban. Sosem szerettem a sok nőből álló csoportokat (legyen szó osztályról, vagy baráti társaságról) és hát egy vadászhölgy konferencián igencsak női többségre lehetett számítani. Pénteken valamikor délután indultunk Gátérról - én előtte még találkoztam kedvenc szobatársammal, Annával és Angievel egy fini fagyira és kávéra Kecskeméten. Az utunk kellemes volt, a határnál nem kellett sokat várnunk, és gyorsan eltelt a 2 órás út. A gond Óbecsén kezdődött, rossz helyre mutatta Mártinak a telefon a szálláshelyet - így is késésben voltunk, nem meglepő módon - keringtünk egy sort, majd nagy nehezen megtaláltuk.... A szálláson egy csapat gimis volt - pár kiscsaj éppen csücsörítős, seggmeresztős képet csinált egymásról (nem kérdés, miért utálom a korombeli lányok zömét, ugye?) ők nem sok hasznunkra voltak, hogyan is tudunk becheckolni. Majd pár srác a segítségünkre sietett és hívták a recepcióst - recepció nem volt - aki közölte, hogy áááá kutya nem mehet be (pedig csak azért nem a többiekkel a kastélyban volt a szálláshelyünk) de úgy döntöttünk ezen nem problémázunk így is egy órás késésben vagyunk, csak gyorsan át akartunk öltözni a bálra.... A vendéglőt gyorsan megtaláltuk szerencsére, majd kis hezitálás után, vajon jó rendezvényen vagyunk-e, végül úgy döntöttünk, max beégünk kicsit. De szerencsére ez volt a Vadászhölgyek bálja, mi pedig elfoglalhattuk helyünket a magyar Dianák között. Aggodalmaim igen gyorsan elszálltak a társasággal kapcsolatban, ugyanis mindenki első pillanatban szimpatikus volt, nagy, őszinte mosollyal fogadtak minket. Nagyon jól éreztem magam, az aznap esti családias és felhőtlen hangulat kitartott egész hétvégén. Egyébként 7 ország képviselte magát a rendezvényen, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Magyarország, Bulgária, Egyiptom. Nem csak sokszínű volt nemzetek szempontjából az összejövetel - de korosztályokéban is, ugyanis Jocika néni is ott volt, aki Európa legidősebb aktívan is vadászó vadászhölgye, idén tölti a 90-et. Régen nem értettem azokat akik ismerték őt, és úgy beszéltek Róla mint a világ legnagyobb csodájáról, csillogó szemmel és szeretettel. Nem kétség, már én is egy vagyok közöttük, akik nagy csodálattal mesélnek róla. Jocika néni amikor bemutatkoztam rögtön két puszit nyomott le nekem.... és egyszerűen csak úgy áradt belőle a szeretet - na meg az életerő! Esküszöm jobban bírta mint én az éjszakákon át tartó mulatozásokat, pálinkázást... Egyszóval örülök, hogy megismerhettem. A tombolahúzás végéig maradtunk (nyertemnyertem 2 ajándékot is - egy vödröt és egy sapit :-) ), a főnyereményt, egy 10 napos kanadai vízi-vad vadászatot az asztálunknál ülő Géza és Párja Gabi nyerték meg! Szívből örültem nekik (én fél pillanatig sem reménykedtem, hogy én nyerjem, hiszen nincs vadászengedélyem még) nagyon jó volt látni az arcukat. Az aznap reggeli 5 órás kelés kissé nagy fekete felhő volt fél 3-kor, ráadásul az elalvás se ment könnyen - így a másnap reggeli csörgés is nagyon nagyon fájt. Fürjezni indultunk, amit én egyébként nagyon vártam, hiszen itthon nem vadászható faj a fürj. Kíváncsi voltam a kutyám munkájára, a puskásokra, a többi kutyára.... Miután minden vadászó vendég megkapta a kölcsönfegyverét (a határokon annyira problémás fegyvert áthozni, hogy mindenki kölcsönkért egyet) felállt a hajtás. Klasszikus vonalhajtás volt, minden puskás mellé jutott egy kutyás is. Nem tudom jó volt-e, vagy hátrány. A fürjek nagyon sokáig lapulnak a fűben, simán elsétálhatsz mellette fél méterre, megbújva maradnak. Viszont egy egy lövés esetén a sok kutya csak hátráltatta egymást. Iant felváltva kerestettem a mezőn és tartottam lábnál. Az elején kissé meg volt zavarodva, hiszen a megszokott vadak szagát nem nagyon találta (fácán, nyúl nem sok volt a területen), de miután felrepült előtte egy fürj miközben lábnál volt rájött milyen szag is kellene, és utána a tőle megszokott stílusban tudott keresni. Kicsit nehéz volt a fácánozásokkor megszokott távolságon sokkal bentebb tartani - ott, ha hajtunk kb 30m-re szoktam engedni, néha picit több talán, míg most a 10-nagyon max 20m volt a táv. Sajnos Iannak egyik nap se volt lehetősége elhozásra, de így is nagyon élveztük. Fürjezés után fáradtan, és nagyon éhesen reggelizni mentünk, amit Sicara verseny követett. Ez egy szerbiában népszerű, lőkészséget igen csak fejlesztő "játék". 15 és 30 m-re levernek egy egy oszlopot, ami egy felfordított L betűnek néz ki, erről egy lánc lóg le, aminek a végén egy tojástartó van. A tojástartó oldalra rögzítve amit egy madzaggal oldanak le. 3 lengésig kell eltalálni a tojást ahhoz, hogy bent maradj a versenyben. Igen izgalmas verseny volt, amit egy szemtelenül fiatal (igen igen én beszélek a 20 évemmel, de még hozzám képest is nagyon fiatal) szerb lány nyert meg nehéz küzdelemben. Volt ott minden, 1-1 lőszer, oldalról lőni, egyszerre engedett tojások, majd legvégül feldobott hüvely. Második az Egyiptomi Kennel Cub elnöke, Mohamed (róla később is szót ejtek még, de csak szépen sorjában), harmadik pedig Rita (akivel Gödöllőn együtt szoktunk vadászni! :-) ) Sicara Ian velem, Mohamed Wyattel, Márti és Zoya Sicara után számunkra egy közel 5 órás alvás következett - az eredeti programterv szerint balkán gerle vadászat, de a napraforgó az esős időknek köszönhetően még nem érett, így gerlét se sokat láttunk, csak a napon főni 2 gerléért nem lett volna érdemes. Alvásunkban egy kedves barátunk Silvana (Ian apukájának, Popsinak a gazdája) "zavart" meg, aki beugrott kicsit hozzánk ha már Szerbiában vagyunk. Vacsora most egyik vadásztársunk, Tamás vendéglőjében telt, nagyszerű hangulatban. Tamburások szórakoztattak mindenkit, és mind a 7 ország kapott egy egy népdalt. Vacsi után Mártival "lecsaptunk" az egyiptomi Úrra, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk ott milyen a kynológia. Nagyon kellemes csalódás volt, órákon át tudtunk volna beszélgetni. Meglepő volt, hogy ennyire elkötelezett és ennyire hisz még a duál vonalú kutyákban. Kissé magamra emlékeztet.... Egyébként 2010-ben jött az ötlet, hogy alapítson egy KC-t, és 2014 óta működik, ha jól emlékszem. Magyar Dianák Aznap kicsit korábban feküdtünk, és fél órával később kezdődött csak a fürjezés, így kevésbé volt rossz felkelni. Mohamed velem jött, igyekeztem a lehető legjobb tudásom szerint elmagyarázni az itteni tradíciókat, melyik kutya munkájában mi a fontos stb. Ian aznap majdnem végig mezőzött, büszke voltam rá nagyon. Ebéd, beszélgetés, 3x elbúcsúzás mindenkitől, majd hazafelé vettük az irányt.... Fáradtan, de boldogan. Emberileg nagyon sokat kaptam ettől a hétvégétől, sok puszi Sanja és Julcsi - no meg mindenki másnak - a szervezésért. Sok sok új barát, élmény, igazi, nagybetűs VADÁSZOK között.
ui: időközben én is a Diana Vadászhölgy Klub tagja lettem, hétfőn első dolgom volt elküldeni a jelentkezésem.
0 Comments
Pénteken délután indultunk apával, húgommal, Rékával és Iannal Tatára. A szállás igen kellemes csalódás volt -utolsó pillanatban foglaltam, hátha találok Tardoshoz közelebbi lehetőséget, de ár-érték arányban szuperklassz volt amit végül foglaltam. Egy finom utószülinapi vacsi - öreg 20 éves lettem az elmúlt hetekben... - után beborultunk az ágyba és aludtunk. Legalábbis Rékával mi ketten tuti, apa és Ian virrasztottak éjszaka, a szobában meleg volt, Ian szenvedett, amitől apa nem tudott aludni.
Másnap 6:30-kor indulás, reggeli vásárlás, majd a jó kis hegyi utakon száguldottunk a helyszínre (mániám mindig pontosan érkezni, regisztráció előtt, de most kár volt sietni, bőven ráértünk volna). Aznapi bíróink, Török Zsolt és Király Olivér voltak. Olivértől mondhatni nem "féltem" hiszen Ő bírált már képességvizsgán, és nagyon pozitív élmény volt. Zsoltot ellenben nem ismertem, csak egy Országos Vizsla Klubos rendezvényen, az I. Irsa Vad Farm CACIT-on bírált. A szervező brigád szerencsésen egybeosztotta az "egyensapkás" Gundogs.hu teamet, úgyhogy a baráti társasággal tölthettem az egész versenyt. Talán így kevésbé izgultam, bár a feladatok első ránézésre nem okoztak nagy aggodalmat senkinek. Nagyon sokat jelentett pár ismerős arc, másról folytatott beszélgetések, és a biztató szavak. Annyira nem versenynek éreztem így semmit, magunkon kívül senkit nem akartam "legyőzni", az egyetlen cél a minősülés volt. Örültem minden sporttárs sikeres feladatának, és őszinte örömmel tudtam nézni inden szép munkát. Köszi skacok! Iannak így is sikerült meglepnie.... sajnos most negatív irányban. Eddig amilyen szépen dolgozott, és én amilyen béna voltam, most fordult a szerepkör. Ian valamiért kitalálta, hogy megtorpan a víz előtt, és nem megy be a dummyért, ezt egy percig játszotta ( ami nekem felért 20 perccel) aztán mintha mi sem történt volna beúszott érte. És ezt minden feladatnál eljátszotta. Az a kutya, aki vágódik be a vízbe, és 12 hetes kora óta fél évet kb a vízparton tölt minden évben. Egyébként nem csak mi jártunk így, rengeteg kutya hasalt be ezen. Hát fura, rá kell gyúrnom, hogy idegen terepen is magabiztos legyen (a magabiztosság ugyebár nem az erősségünk). Szóval volt harc rendesen a részemről, és ha nem fordulunk meg párszor Csabánál, tuti első feladaton behasalok és feladom. Egyébként most is meglepően végig tudtam koncentrálni a feladatokra, és tudtam élvezni, főként azt a feladatot ahol nem volt víz... Na de a feladatok: Zsolt 1. feladata a következő volt: A víztől kb 30-40 m-re megálltunk, jelölés a vízre, majd miután visszahozta újabb dummy ugyanoda, walkup kb 20 m, majd kutya vissza a dummyért. 2. feladat, Zsolt: kettős jelölés ugyanoda kb 50 m-re az erdőben, két patakmedren át. 3. feladat Olivér : kettős jelölés 90°-ban az erdőben 4. feladat: memory a vízre, walkup, jelölés, majd vissza a dombról a dummyért a vízbe. Mondanom sem kell, nem sok ponttal végeztünk, bár akkor ott, még nem tudtam semmit. Később kiderült, nem volt semmi sem annyira borzalmas mint hittem, minden feladatunk 10 pont felett volt (én azt hittem valahol 5 pont körül fogunk járni) Életünk első olyan hivatalos Working Testje lett ez, ahol sikerült végigennünk, és minősülnünk. A bénázás kicsit rontott az összképen, és a hangulatomon, de azért jól éreztem magam. Délután húgommal és Henivel együtt - illetve néha Danielával és Lilivel kibővülve - végignéztük az L osztályos kutyákat (ahol amúgy szintén volt kutya aki a vizes dolog miatt hasalt be). Imádtam a bírók mögött ülni, fotózni és figyelni kinél milyen hibát látok - és a végén Henivel kitárgyalni az egészet. Utolsó feladat után vacsi, majd eredményhirdetés és végül rohanás haza, hiszen másnap hajnali 3-kor indultunk Hortobágyra, a Kuvasz Világkupára. Sokat gondolkoztam azóta a pontokon és az egész versenyen.... A bíróknak 5* jár egyébként, nagyon segítőkészek voltak végig, maximálisan igyekeztek a lelkes kezdők kedvét nem elvenni. Valami mégis zavar legbelül... ha őszinte akarok lenni, és az ember azért ír blogot, hogy őszinte legyen, kicsit úgy érzem, mintha nem érdemeltük volna meg. Mármint Ian munkája kritikán aluli volt bizonyos téren, összehasonlítva bármelyik másik Working Testtel amin részt vettünk. Nem voltunk összehangolódva, nem tudom az éjszakai nemalvás, vagy mi kavarhatta meg a fejét. De valószínűleg csak én vagyok maximalista, és ez zavar az egészben. Nem tudom mi a rosszabb, úgy kiesni, hogy egy feladat kivételével minden 18+ pontos, vagy végigmenni 12-es átlagponttal. Ilyenkor jövök rá, hogy nekem nem arról szól, hogy nyerjek, hanem, hogy maxot nyújtsunk magunkhoz képest. A tőlünk telhető legjobbat mutassuk meg mindenkinek. De ez most így sikerült, legközelebb jobb lesz, ebben biztos vagyok! Néhány kép az L osztályos kutyákról, tőlem:
Az egész nyaram gyakorlatilag csak a kiállításokról szólt - kivéve a gyakornoki hetemet Budakeszin - így az augusztus első 3 napjára tervezett training napokat úgy vártam, mint a messiást. Három nap, térerő nélkül, kutyákkal, vadászruhában, vadászházban no és ami majdnem a legfontosabb: fergeteges társasággal.
Hétfőn délben érkeztünk meg Tardos és Süttő között található vadászházba, ahol a többiek már az ebéd második fogását fogyasztották. Mártival, Ian tenyésztőjével mentem, ő Moto-t hozta, én pedig Iant, valamint két vendégkutyámat, Bogarat (természetesen) és Vagányt, aki azon a hétvégén állítódott ki. Nagy puszi mind a két pulinak, nem romboltak, ügyesen vártak minden nap a hűvös szobában amíg mi kint trainingeztünk. Az ebéd után a mi csoportunk következett ( négy csoportra voltunk osztva, a teljesen kezdők; E-L - Csabi elnevezését használva, "Gyilkos" csoport-; L-M és az Open kutyák - azoknak akik nem jártasak a retrieversportban: Working Testeken 4 osztály van: E (Puppy -ergó nagyon kezdő ), L (Novice), M (Interm.), S (Open) ) Motomotoval kibővítve, aki elvileg a kezdő csoportban volt. Ian egy közepes szintet produkált az egész traininghétvége alatt - kivéve a "tábort" lezáró Working Testen, de erről majd később beszámolok - voltak hibái, első trainingen pl beugrott (aki ismeri Iant tudja milyen gyakran csinál ilyet, kb egy kezemen meg tudom számolni) amit simán hanggal tudtam volna kontrollálni, de annyira megfogadtam, hogyha ilyet csinál futok - vagyis utána megyek - hogy egy nem túl nőies ordítással futottam - dombnak lefelé a kutyához... mondanom sem kell, ezek után nem ugrott be, és első szóra fordult :) - jaaa és magamat meghazudtoló módon még esni sem estem el! Ezután megnéztük az L-M traininget pár Open kutyával kibővülve. Fotózni is próbáltam, több kevesebb sikerrel a sötét erdőben, de már csak a feelingjét is imádtam.. Ilyenkor jövök rá, mennyire hiányzik az, hogy csak úgy leüljek, fotózzak és gyönyörködjek a kutyákban. No meg a jó társaság, nem a negatív showkutyások....
Showkutyázás most sem maradhatott ki - küllembírálat Garai Laci módon:
Hunter hosszabb mint amilyen magas :-)
Vacsi után vaddisznó vadászat következett - sajnos csak egy interaktív tábla és játékfegyver (ami amúgy ugyanolyan nehéz volt mint az igaziak, aminek köszönhetően másnap - én mondjuk 2-3 nap után is...- jó páran izomláztól szenvedtünk.
Másnap L-M traininggel kezdtünk, ahol még kicsit segíteni is beálltam berregni és lőni - miután rájöttem milyen erősen kell meghúzni az elsütőbillentyűt... edződnöm kell még azt hiszem.
Itt a ragyogó napsütésben fotózhattunk Csabával mindketten, több kevesebb sikerrel.... Utána a kezdő csapat trainingje jött, amit nem rosszindulatból, de végignevettem. Igazi csíntalan kamaszok voltak, halál cukik voltak! Jó, nyilván a gazdik nem így élték meg, kár, hogy nem vettük fel őket, később ők is tuti sokat nevetnének rajtuk. Ebéd, majd a mi trainingünk következett, ahol még úsznom is kellett... valahogy éreztem, hogy én leszek az, akinek a kutyáját a vízben korrigálni kell majd. Három nagy farönk állt ki a vízből, amit cuki kiskutyám úgy gondolta megugat.... Tipikus Utána a kedvenceim, az Open kutyák jöttek. Itt a fények is kezdtek alakulni már, egész pofás képek születtek. A hangulat fergeteges volt, sokszor már fájt a hasam a nevetéstől - futás volt ebben a csoportban is - sokszor annyira nevettem, hogy hiába volt komoly elhatározásom, hogy levideózom őket, az egészből csak az látszódik, hogy rázkódok a nevetéstől.
Szégyen gyalázat, de erre az estére úgy elfáradtam, hogy 11 körül, egy pohár bor után felvonszoltam magam a szobánkba és aludtam.... (első este nem sokat aludtam, mert féltem, hogy a pulik felkeltik szobatársaimat, Mártit és Máriát)
Utolsó nap - ahol kb mindenkitől annyit lehetett hallani, milyen kár, hogy nem maradunk tovább - egy Working Test training volt, 3 bíróval: Karai Csaba, Garai Laci, és Szántay Csaba.
Az E osztály K. Csabánál kezdett, ahol 5 pontot buktam a kapkodásommal és a nagyszerű kétbalkezességemmel, de a kutyuskám ügyesen megoldott mindent, de jól látszott min kell csiszolni még. 15 ponttal zártuk ezt a feladatot G. Lacis feladat egész jól ment, 19 pontot kaptunk - kicsit halkabban kéne indítanom a kutyát, de hát az adrenalin bőven dolgozott bennem, és necces volt, hogy a kutyám nem arra indul amerre szeretném.... Sz. Csaba feladata az egész csoportban nagy izgulást keltett - olyannyira, hogy én mielőtt sorra kerültünk gyorsan le is maketteztem a feladatot. Ian a nehezén túl volt, a buktatót megoldotta, amikor elkezdett visszafelé jönni még a dummy nélkül, így újra vissza kellett küldenem - nagy meglepetésemre megállt és visszament. 19 pont Bíróink is megcsinálták egymás feladatait, ebéd, majd az utolsó feladat következett, aminél nem kicsit izgultam, nem akartam utolsó feladatnál kiesni. Egész nap mind a ketten magunkhoz képest extrán jól koncentráltunk, én sem paráztam túl az agyam és fújtam a sípot amikor kellett, nem vacakoltam és a döntésképtelen énem is legyőztem. Kettős jelölés volt az erdőben, és hiába mondták, hogy nagyon jegyezzem meg, hová esik a dummy, egyszerűen nem ment, de szerencsére Ian használta az orrát és megcsinálta szépen a feladatot. 18 pont Életünk első working testje- még ha csak nem hivatalos, training WT is, de sikerült!!! Hab a tortára, hogy nem csak, hogy sikerült, de még elsők is lettünk! Hihetetlen érzés volt, és nem az eredmény miatt. Hanem, hogy habár kevesen hisznek bennünk, és eddig nem sok sikerrel versenyeztünk, de most, életemben először úgy oda tudtam állni minden feladathoz, hogy egyáltalán tudtam milyen rendezvényen vagyok, mikor mit kéne csinálnom, tudtam mire kell figyelnem, mikor kell sípolnom, mik a buktatói a feladatoknak. Tudom, sokan, akik hétről hétre, vagy havonta trainingre járnak ez természetes. Én eddig olyan gyomorgörccsel álltam ott, hogy csak az cikázott az agyamban, hogy "essünk ki, essünk ki, legyen vége".
Értékeltük a napot, és az egész tábort, mindenki hulla fáradtan, de nagyon boldogan.
Köszönjük Csaba ezt a három felejthetetlen napot, no meg az összes eddigi segítséget :)
Mi még visszamentünk pakolni, mivel Márti volt a kajafelelős, ezért a cuccait össze kellett rendezni, én meg segítettem mosogatni Csabinak - amiből az lett, hogy a legzsírosabb edényeket kaptam, csak, hogy érezzem a törődést :-) Majd finom kávé mellett körbeálltuk páran az asztalt és nekiálltunk a maradékok elfogyasztásának, csak úgy csipegetve. Közben szépen lassan mindenki elköszönt, majd mi voltunk az utolsók akik elhagyták a vadászházat. Kicsit szomorkásan, hogy vége, iszonyat boldogan, hogy végigcsináltunk egy WT-t, és hulla fáradtan.
Pár kép Csabától
Ez pedig az album az én kedvenceimről:
|
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |