Nem, nem, most nem a Miskolci Maraton kiállításról fogok írni, hanem a május eleji Work and Show hétvégéről és Zalaegerszeg CACról.
Csütörtök délben indultunk otthonról Iannal és a pulikkal, az első állomásunk Kisujszállás volt, a Ludas Matyik őshazája, ott felvettünk Jankót (Bendegúzt, Yodát, kinek hogy ismerős, elég sok dolog történt azóta haha) a cukorfalat 4 hónapos fekete pulit. Mosonmagyaróváron szálltunk meg, nem kellett altatni, és reggel igen fájdalmas volt a korai ébresztő. Első nap a Show rész volt, nem mondom, hogy nagyon lázba hozott. Egész héten Ian kozmetikájával szenvedtem, és amúgy is annyira hoz lázba egy ilyen kiállítás mint egy szem búza (remek hasonlat, tudom, de éppen vonatozok és egy búzatábla mellett haladtunk el amikor kinéztem ihletre várva :D ) Szuper kis csapat gyűlt össze, Edit barátnőm HHH kutyáival, Dalmát is volt szerencsém végre megismerni, hiába trainingezünk mindketten Csabinál, valahogy sose futottunk össze, illetve Katiék Georgeal és Ike-al. Ian először ment munkaosztályban, ami az Open mellett a legnépesebb osztály volt. Az időnk nem volt a legfényesebb, szakadt az eső, DE én ennek nem is örülhettem volna jobban. Ugyanis Ian olyan performanceot nyomott le amit életében még sosem. A kutya aki szívből gyűlöli a kiállításokat, alig akar mozogni a ringben, úgy áll meg mint egy rakás szerencsétlenség, most kivirágzott, ELŐTTEM futott, kapkodnom kellett a lábaim, rendesen futnom kellett, megállt free-ben gyönyörűen, és olyannyira tele volt élettel, hogy el is lépkedett néha (Ő, aki 9 hetes kora óta cövekként áll bent). Egyszóval, egy élmény volt vele bent. Utána lazulás jött, borozgatás, beszélgetés, Edittel nagyon megtaláltuk a közös hangot :D Délután szerettem volna bemenni Senior handlingbe, mert miért ne, és Elnökünk, Eszter engedélyével Bogarat vittem be, ami igen nagy felháborodást keltett. Amit annyira nem is értek, hiszem ez az egész egy játék, nem versenyzünk sem Crufts kvalifikációért, és ettől se több se kevesebb nem lesz senki azt hiszem. Én pedig nem azt a kutyát fogom bevinni aki utálja az egészet, hanem azt amelyik él hal azért, hogy ő futkározhasson bent. Délután gyors fürdés, átöltözés után mentünk Edit szobájába rozézni, és Dalma megcsinálta a hajunkat. A vacsi előtt ismét nekem kellett fordítani, amit utálok, szörnyen lámpalázas vagyok, de valahogy ez már a második év, hogy megkapom eme nemes feladatot. A vacsi amúgy szuper volt, nagyon jó hangulat, és hát nem mondok újat azzal, hogy utolsóként mentünk el a táncolásból :D Nem érdekelt, hogy nem tudok táncolni. A másnapi bíróink, Heli és Danny is nagyon sokáig kitartottak. Danny egyébként privát koncertet is tartott nekünk, karaokezásból profi az tuti! Másnapi WT az utolsó E osztályos versenyünk ha minden igaz, szerettem volna végigmenni – mert, hogy eddig RMSE-s versenyen sose sikerült, pedig nagyon sok rendezvényre járunk. No, de most meg akartam törni az „átkot” és végigmenni. Az első feladatunk Helinél volt, egy jelölés a tóra, majd megfordulni, sétálni pár métert és onnan visszaküldeni a kutyát. A lábmunkája Iannak kegyetlen rossz volt, azóta erre rá is trainingeztünk már. A második feladatnál egy jelölés majd ugyanoda vissza kellett küldeni egy másik dummyért a kutyát. Nos, hát én nagyon okosan nem néztem szelet, mert miért is, plusz jó pár méterrel arrébb volt a dummy. Az első sípra nem annyira volt okosügyes a kutyám, de aztán rájött, hogy figyelnie kéne és szépen oda tudtam irányítani a dummyhoz. Danny első feladatánál először nekem kellett kidobni egy dummyt a handlernek (hozzátenném, életemben most sikerült oda dobnom ahova szerettem volna) majd walk up a másik irányba és egy jelölés. Ez egész jól ment, kicsit belesípolgattam azért. Az utolsó feladatról nem szeretnék beszélni…az első része kritikán aluli volt, a kutyámat behúzta az árok, és alig tudtam kiimádkozni őt onnan. Már azon gondolkoztam, hogy követem egyik versenyzőtársam példáját és kimegyek a kutyáért. A második része meg amennyire kaki volt az első annyira tökéletesen csinálta meg. Ebéd után segíteni mentem. Hát nem volt életem élménye, szörnyen meleg volt, nulla árnyék, és azt nem is említettem, hogy a rutin pakolásom nem volt a legjobb ötlet, ugyanis a téli nacim és bakancsom dobtam be a táskába. Szauna volt a javából… De egyébként nagyon érdekes volt innen figyelni a kutyákat, melyik hogyan keres, ezt a bíró mellől nem lehet látni – viszont így nem hallottam a bíró magyarázatát, pontjait stb. Szerencsére csak blindokat kellett kitennem, a dobást az elejétől leszögeztem, hogy nem vállalom. Több kárt tennék, mint hasznot. Este eredményhirdetésnél kiderült, a 30 E osztályos kutyából 7-en mentünk végig,és 5. lettünk Iannal. Nagyon elégedett voltam vele, mert nem volt egy egyszerű test. Gyors puszi puszi (nem cupp-cupp, bocsi mindenkinek, belső poén, sokan fogják érteni, akiknek kell :D ) majd irány Zalaegerszeg. A másnapi kiállítás esősen kezdődött, és nekem csak egy kérdés járt a fejemben végig: MIT KERESEK ÉN ITT??? Summa sumarum Ianről szuper képeket lőtt Balázs, és egy golden szukával, Happyvel BOS BEST IN SHOW 3. lettem. Jeeee…. húzzunk haza inkább….még a halászlé amit ettem se volt annyira jó L Hosszú, fárasztó hétvége volt, amiből elég lett volna, ha a szombati WT-re megyek, a showtime hanyagolható – bár a speciálon a társaság legalább jó volt.
0 Comments
Péntek, reggel 7 óra. Hát ez is eljött végre. Az év első Working testje, ami nem mellesleg a kedvenc Working Testem. Kinek ne lenne az, gyönyörű környezet, tökéletes szervezés, szuper társaság és remek hangulat. Legalábbis tavaly ezt tapasztaltam (bár ez eddig minden RMSE WT-re igaz volt, de Sopronra talán leginkább). Nem csoda, hogy már régóta vártam ezt a hétvégét – plusz hétfőn indultam Angliába (ahol ezt a postot írom most nem mellesleg). Félek várni dolgokat, mert csak arra tudok gondolni, mi lesz ha csalódok? Ezért nagyon kevés esemény van amit várok, és amihez nagy reményeket fűzök – és nem eredményekre gondolok, hanem arra, hogy kikapcsolódjak vége, és ne a mókuskerékben legyek. Húgommal, Rékával és Iannal busszal vágtunk neki a nagy útnak, ami így, tömegközlekedéssel 6 óra. Mindenki, aki meghallja, hogy busszal mentünk elkerekedett nagy szemekkel reagál. Még mindig jogsi hiányában vagyok és dönthettem, utazok fél napot, vagy nem megyek. Szüleimet nem akartam ezzel terhelni így nem volt választásom. Húgom miért jött? Tavaly Tardoson azt láttam, egészen tetszik neki az egész, és úgy gondoltam Sopron mégjobban tetszene neki, hiszen ottalvós buli, no meg ez volt az első egyedül töltött hétvégéje szülők vagy tanárok (bár esetünkben ez ugyanaz haha) nélkül. Nem állítom, hogy nem untam az utazást, de kicsit volt időm relaxálni, olvasni, kikapcsolni. Délután 2 körül értünk át Ágfalvára (muszáj megemlítenem, hogy a Sopron-Ágfalva 15 perces út hosszabbnak tűnt, mint a 6 óra, ugyanis rettentő bunkó emberekkel volt megtömve a busz, mindenhonnan azt hallgattam, minek kutyát hozni, mekkora idióta vagyok stb) Elfoglaltuk a szobánkat, majd ledőltünk aludni Rékával kicsit. Utána vizsláztunk kicsit, megnéztük Bence 10 hetes kiskutyáját, beszélgettünk vele és Edittel, aztán levonszoltuk magunkat, hogy kis életkedvet csináljunk. Hamarosan elkezdtek szálingózni az emberek is, vacsiztunk, iszogattunk, beszélgettünk, csak a szokásos Sopron. Új barátom, Adolf Szombaton reggeli után kimentünk a tavalyi területre, megnyitó, majd nekiláttunk a feladatoknak. Már reggel nagyon meleg volt, Ianan láttam a 0 életkedvet. Pedig igyekeztem felpörgetni, de hiába. Agyilag totál máshol járt. A feladat egyébként egy 50-70m-re (lehet több, lehet kevesebb, borzalmas vagyok a távolságbecslésben) kidobott jelölés volt, majd ugyanoda vissza kellett küldeni egy lőtt blind-ra. A szokásosnál lassabb volt, nem úgy reagál a sípra… Egyszóval elment a kedvem is az egésztől, második feladatnál igazán elképesztő dolgot művelt, amit sosem. Konkrétan beállít a dummy irányába, fülek elől, majd a „back”-re megindult a HÁTAM MÖGÉ. Ezzel kiejtve magunkat. Valószínűleg én is kapkodhattam, picit izgultam, de nem vészesen… ez van. Itt a „gyilkos zörgős” (talán nád, ötletem sincs mi lehet az) mellett álltunk, a bíró bedobott egy dummyt elénk, megfordultunk, heelwork fel kb 50 méter, majd megint elénk egy dummy, megfordít a kutyát, visszaküldeni a zörgősbe, majd leséta a zörgőshöz és onnan fel (itt gondolta úgy Ian hogy hátrafelé megy) Utána viszonylag szépen teljesített, főleg az utolsó feladatnál (ami max pontos is lett amúgy). De végig látszott rajta, hogy nagyon nem koncentrál, a sípot leszarja, csakúgy elvan. Itt az első, azaz harmadik feladat két dummy-t dobtak a segítők, visszafordulás, heelwork majd onnan mnd a kettőt behozatni. A negyedik pedig Kettős jelölés, nagy szöggel, kb ez is 50 m távra. Összességében nagyon tetszettek a feladatok, szerintem teljesen korrekt puppy osztályosok voltak, és egyébként élveztem is az egészet azt leszámítva hogy nem értettem a kutyámat. De nem vagyok rá mérges, és csalódott sem vagyok mert Ő mégiscsak egy showgolden. Ezt el kell fogadni, és ezen nem pattogni. Az, hogy szeptemberben megnyert egy WT-t, az hatalmas meglepetés volt, de ez felé sosem volt elvárás. Őt showkutyának vettem, és vadászni. Ebben a kettőben azt hiszem, nem kell magyarázkodnom, a tökéletes társ. A WT csak kis móka vele, nincsenek világraszóló terveim. Gyors ebéd, majd délután fotózni terveztem, mert segítő nem kellett most. Damien, az ír bíró mögött csücsültem és fotóztam, imádtam hallgatni a magyarázatait, nála mi milyen súlyos hiba. Igyekeztem figyelni a handlereket, mit miért csinálnak, én mit látok mi lehet a gond. Hiszen, ebből tanul leginkább az ember. Minden WT után egyre lelkesebb vagyok, egyre inkább érzem, hogy igen, ezt szeretném megtanulni, a lehető legkomolyabban. Eredményhirdetés, vacsi, majd iszogatás, szülinapozás majd megint iszogatás volt a programunk. Kb 3 körül ágyba is kerültem. Másnap beálltam segíteni, mert egy segítő mínuszban voltak, de csak az M osztályig tudtunk maradni, utána mentünk haza sajnos. Kissé szomorkás hangulatban, nagyon szívesen maradtam volna, no meg hulla fáradtak is voltunk. Ahogy tesóm szavaiból kivettem, nagyon tetszett neki a verseny, a hangulat, az emberek, talán egyszer majd őt is rá tudom venni, hogy kutyázzon. Este kaptam a híreket, hogy az S osztály előtt valaki a mezőről lenyúlt 4 zsák dummyt és lőszereket. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy itt járunk Magyarországon. A kutyakiállítások lopásához hozzászoktam, mindig ráfogom, hogy nem kutyás, hanem valami rosszabbul szituált ember tette, aki igazából rászorul egy telefonra, pénzre. De 4 zsákot, tele dummyval, ami rohadt nehéz minek cipel el valaki/valakik? Ha nem retrieveres semmilyen haszna nem származik belőle, eladni nem tudja, és használni sem hiszem. Undorító, hányinger…. néhány ízelítő a képeimből, teljes album ITT.
Eljött az évnek ez az időszaka is, amikor egy bögre forró, karácsonyízű teát kortyolgatva írom az éves blog bejegyzést esténként – pedig egyébként a még le nem tudott vizsgáimra kéne készülnöm. Idén nem sokat postoltam, így nagyon sok mindenről kell most írnom. Megint olyan érzésem van, mintha legalább 2-3 év történéseit kéne összegeznem. Eseménydús évünk volt, megint úgy érzem, sokkal több dolog történt, mint az eddigi évek során, mintha minden év túlszárnyalná az előzőt. Nagyon sok minden változott, mint mindig, lettek új barátok és veszítettem el barátságokat. Ám idén, valahogy még inkább jellemző volt, hogy megszakadtak kapcsolatok. Nagyon sokan megbántottak, de tudom, hogy én is rengeteg embert megbántottam. Miért kellett ez? Mert belefáradtam abba, hogy mindenkinek mindig meg akarjak felelni. Abba, hogy álszent emberek vesznek körül. Semmit nem utálok jobban, mint a kétszínűséget és az álszentséget. Néha elgondolkoztam, vajon ezeket a hazugságokat ők maguk is elhiszik? Már nem érdekel, hogy olyanoknak feleljek meg, akik mindegy mit teszek, és hogyan, sosem leszek elég jó. Ellenben olyan emberekkel lettem jóba, akikkel sosem gondoltam volna és sok barátság megerősödött a nehéz időkben. Bár tudom, bizonyos körökben idén nemkívánatos személy lettem, és még érdekes dolgokat is megtudtam magamról, mint hogy szeretek „felfelé nyalni” valamint „oda nyalok ahonnan többet remélek”. Kívánom az összes ezt hangoztató embernek, hogy egyszer, csak egy picit értsék meg, hogy nem minden az emberek kihasználásáról szól. Mert meglepő, de nekem a kutyázás hobbi – még mindig -, és olyan mindegy, hogy a kutyáim mit kapnak egy-egy versenyen, pláne egy-egy kiállításon, én pontosan ugyan annyira jól fogom érezni magam, így érdekbarátságokra a legkevésbé sincs szükségem. Ellenben amit mondok, azt felvállalom, és akit nem szívlelek, annak nem keresem a társaságát. Pláne, hogy a barátaimra sincs rendesen időm, nem hogy azokra, akiket nem szeretek. Na de elég az eszmefuttatásból, megérne egy külön postot, nézzük inkább mik is történtek velünk. Az idei kiállítási szezont nagyon korán kezdtük, január első hetében a budapesti Magyar Fajta Speciálon és President Cupon. Vagány Mészáros Mihály Bíróúr alatt (akit azt hiszem, nem kell semmilyen komolyan kutyázó sporttársnak bemutatnom, így ez az eredmény egy, a kevés eredmények közül, amit értékelek, és amire nagyon büszke vagyok - ráadásul, Vagány előtte nálunk volt pár hétig) Puppy Best in Show lett. Chelsea a labrador befejezte az Interchampion címét (még mindig hihetetlen élmény ezzel a kutyával a ringben lenni, kedvenckém). Jázmin a német vizsla Fajtagyőztes, míg Nico az akita Legszebb Kan lett ezen a hétvégén (a szintén nagy nemzetközi ismertségnek örvendő Laurent Pichard bíróúrnál). A következő állomás Nitra volt, Nicoval, több – kevesebb szerencsével, de Nitrát nem is a csúcs bírói listái miatt, hanem a jó hangulatáért szeretjük. Ezután Fokos és Fruzsika vendégeskedett nálunk egy kicsit. Fehova mint minden évben, idén is gyilkos volt. Ide mindenki nevezni szeretne, meg amúgy is nagy a tömeg (emberiszonyom ilyenkor az egekben), klubkiállítások a bírálatok után. Legkedvesebb Szobatársam, Anna husky hölgyeménye, Angie Junior Best in Speciality Show lett, Butch 2x Fajtagyőztes, csak, hogy a legkiemelkedőbbeket említsem, volt szerencsém „kipróbálni” Nathant a beauceront, aki tünemény kispasi volt, és olvadoztam mellette a ringben. Annyira nem kutyás, mégis nagy jelentősége van számomra, és az életünkre. Tagja lettem egy nagy nemzetközi vadászati és vadvédelmi szervezetnek, a CIC-nek. Nagyon nagy motivációt adott, hogy megismerhettem olyan embereket, akik hasonlóan nagy lelkesedéssel gondolnak a vadászatra, és hasonló elvekkel rendelkeznek. Márciust a kedvenc programommal, Working Testtel kezdtük, Sopronban. Azt hiszem, emlékezetes verseny marad ez az esemény. Iannal kiestünk az utolsó feladatnál, de egészen élveztem az egészet. Najó, szörnyen izgultam a feladatok közben, de a hangulat fergeteges volt! Egy egy ilyen hétvége után mindig újult erővel fogtam neki a sulinak, munkának, vagy a kiállításoknak. Következő héten repültem UK-be, Berylékhez, a Cruftsra. Fantasztikus napokat tölthettem ott, maga a mennyország. Aki ismer, tudja, mennyire rajongom az egész Brit stílusért. Teázgatás, a nyelv, a házak, az életstílus…. Imádom! Hab a tortán, hogy ez a Crufts igazán eredményes volt számunkra. Jamie a golden szűkítve lett, Theo a tacskó 2x 1st Prize, és Best Puppy Dog, Duncan a Corgie is megnyerte az osztályát. Kívánhat valaki ennél többet élete második Crufts-jára? Azt ne is említsem, hogy a BIS-t az első sorból nézhettem, és fotózhattam hála a Press Cardomnak?! Crufts után kis kultúrsokként ért az ukrajnai kiállítás. Borzalmas szervezés, borzalmas környezet…. Kutyáink szépen szerepeltek (Ian is és Butch is BOG3), de egyébként soha többet Ukrajna, köszönöm szépen! (Őszintén, legbelül tudom, hogy kamu, és Európakiállításra kénytelen leszek kimenni a feketelistás országba) Vagány pulika is vendégeskedett nálunk kicsit, aki később nagy sikereket hozott nekünk, de a nálunk töltött ideje ettől függetlenül is igen kedves volt nekem, a tüneményesebb kiskutya volt aki valaha megfordult nálunk! Emellett megérkezett nagy reménységünk, Daisy az akita is gazdájához, akivel szorgalmasan gyakoroltunk a következő kiállításokra. Áprilist OVK Field Trialon kezdtem, sajnos nem sok időm maradt a klubra az év további részében, amit nagyon sajnálok, mert a velük eltöltött idő mindig nagy feltöltődés volt. Maribor CACIB a sok hihetetlen eredmény után egy "kis" visszaesés volt, de ez a kiállítás eredménytől függetlenül kedvenc marad a szuper szervezéssel, helyszínnel és az igazi szlovén kiállítások hangulatával. No meg, itt vettem meg első Evelin kosztümömet :) Nagy kalandban volt még ebben a hónapban részem, Franciaországba utaztam pár napra trainingezni pár show és pár munkagoldent kiállításra, majd a Német Klubkiállításon fel is vezettem őket. Különösen nagy élmény volt egy munkagoldennel dolgozni kiállításon, és alapjaiban megdöntötte a véleményemet sok mindennel kapcsolatban. Következett Daisy debütálása, a baby BIS 2. helyét hozta el, ám ez még csak a kezdet volt vele kapcsolatban. Sejtettük, hogy nagy jövő áll előtte, ám nem gondoltuk, hogy egy kivételével minden kiállításon a BIS dobogón fog állni. Ezen a napon jött a nagy hír is, hogy Ian az év Top Show Golden Retrievere lett. Nem volt titok, hogy ez volt a célom a tavalyi eredményeivel, és ezért dolgoztunk, hogy ez meglegyen. Ezután megérdemelt pihenője következett kiállítások terén. Szilvásvárad CACIB tökéletesen beleillet az idei kiállítások sablonjába. Rossz idő, jó társaság, tartalmas beszélgetések és eredményes napok. Május a sok szép kiállítási eredményen kívül egy új ideiglenes családtagot is hozott nekünk. Bogár, a híres puli, aki már tavaly is volt nálam, visszajött, hogy Európában is megmutassa magát. Már szörnyen vártam az érkezését, ami nem ment zökkenőmentesen, de azóta szerencsére minden a legnagyobb rendben megy, Bogár teljesen beilleszkedett, csodálatos eredményeket ért el, amire azt hiszem, minden pulis büszke lehet. Azóta is boldogan él velünk, és köszöni szépen, marad még kicsit sokak bánatára. A Work and Show hétvége is jó kikapcsolódás volt, el tudnám minden hétvégén viselni, hogy ne csak kiállításon dolgozzak, de ki is kapcsolódjak ilyen társasággal, ilyen helyszínen. Éjszakai fürdőzés Lilivel azt hiszem, kedvenc marad. No, meg, mekkora mákunk volt, hogy ott volt Bogár és keltett minket reggel…. Pillanatok, amiket 20 év múlva is emlegetni fogunk :) Ian kitűnő 4 lett egy erős open osztályban, Mia, az új reménységünk res Baby BISS, Ian & Motomoto kutyapár 2., és Senior handling 1. hely Iannal. Azért itt megjegyezném, sosem izgultam JH közben, de minden alkalommal amikor bementem senior handlingbe, aminek viccnek kéne lennie, és Marianne bírált, mindig volt egy kis izgulás, mert tudtam, neki vannak elvárásai. De ettől függetlenül, azt kell, hogy mondjam, hiányzik a jh! Grand Prix is szuperül alakult, kicsit stresszesen, de azért túléltük. Fruzsika Csoport 3-al búcsúzott az évre a ringektől, Bogár 2x rCACIB-bal kezdte meg Európai karrierjét, mivel egy nap úgy döntöttem nem viszem be. Nico is elbúcsúzott egy időre a kiállításoktól júniusban, egy stílusos BIS 3 helyezéssel, ezzel ő lett idén az egyetlen BIS helyezett kutyám. Nem mondom, hogy rossz kiállítási nap volt, 3 kutyánkból 3 dobogós a csoportban! Daisy is tarolt Becejen, Szerbiában egy következő hétvégén, Baby BIS lett, Maggie tacsi pedig Csoport 2. Bogár BOB, Következő hétvégén pedig Irigen lett fajatgyőztes ismét, és fejezte be a Grand Ch címét. A Szerb kiállítások azok, amiket nem a szervezettségük, a jó bíróik, vagy a fantasztikus minőségű kutyáik miatt szeretem, hanem a sok kedves szerb barátom miatt. Nikivel Szarajevoban is jártunk, Bogár mind a 3 kiállításon helyezve lett a csoportban (ami valljuk be, szokatlan Bosniában) egyszer 1., utána 2. egy gyönyörű sheltie után. Sajnos az idő nem kedvezett nekünk (ki gondolta, hogy nyár közepén 10 fok alatti hőmérséklet, szakadó eső vár minket?), de Nikivel mindig egy élmény kiállításra járni. Eltöltöttünk Iannal két hetet Budakeszin a CIC irodában nyári gyakorlaton, és elkezdtünk Karai Csabához járni trainingezni. Csaba nagyon gyorsan felismerte azokat a nagy problémákat, amik lehúzták a teljesítményünket, és igen gyorsan segített nekünk túllendülni rajtuk, így már a trainingek nem gyomorgörccsel teltek, hanem a hét fénypontjai voltak. Életem legrosszabb hétvégéje az Oradea-Debrecen-Oradea trio hétvégéje volt. Címszavakban mesélném el: fáradt voltam; nem volt hely; meleg volt; kapkodás; lemondták hajlnal 3-kor a szállásunkat amikor odaértünk.... De hogy a jó oldalát is nézzük: Bogár Román Ch lett és Csoport 2, a két thai ricsi lányka (akik egyébként nálunk vendégeskedtek előtte) Román és Magyar CH, ahogy Koda, Blanka huskyja is, a legjobb barátnőmmel voltam, aki nélkül tuti idegösszeomlást kapok és ott maradok. Valamint nagy élmény volt a BISben felvezetni Djangot a rodéziait is. Augusztusban a Tardosi training napokra is elmentünk a pulikkal és Iannal (Vagány is velünk volt, készültünk az Európa kiállításra). Nagyon örülök, hogy legalább egy táborba sikerült Iannal eljutnunk idén, az évünk legszebb pár napja volt azt hiszem. Rég éreztem ilyen jól magam, és szuper volt, hogy ilyen gyorsan befogadott a Csapat. Sokat jelentett ez nekem, hogy egy ilyen baráti társasághoz tartozhatok, egy ennyire összetartó és egymást segítő és támogató, igazi CSAPAThoz. Köszönöm Nektek! A tábor és a kemény munka meghozta az eredményét, Iannal kvalifikáltunka következő WT-nken, habár nem nyújtottuk a legjobb formánkat, de azért végigcsináltuk. A Tábpr után Békéscsaba CACIB-ra mentünk, ahol Vagány Junior BIS lett, és Ian-t is elvittem "poénból" egy resCACIB-ért egy napra, másnap pedig Tomikát vezettem fel, valamint az én kedvec Csipkémet. Közben a Csépai pár utánozhatatlan vendégszeretét élvezhettük. Még egy feledhetetlen élmény marad ez a show, ugyanis nem csak mi nyertük meg a JBIS-t, de mellettem nem más állt, másoddiként, mint Niki! Ezt örökre emlegetni fogjuk! Kuvasz világkupa a Hortobágyon (amit végigaludtam hála a 2 óra alvásnak ami a WT hazaérkezésünk és a VK indulás közé besűrítettünk), ahol egyébként Bátor osztályt nyert, és a többi HP is sok szép eredményt hozott, amit már fel sem tudok sorolni sajnos, majd egy vadászhölgy konferencia, végül pedig az Európakiállítás volt a programon. EDS-en Vagány fiatal Európagyőztes és Legszebb fiatal lett. Valamint megérkezett másik ideiglenes családtagunk, Gem a 4 hónapos puli csajszi is, aki egy igazi energiabomba tele szeretettel. Eljött a szeptember, amit rögtön egy olyan hétvégével kezdtünk, amit sosem fogok elfelejteni. Még mindig hihetetlen belegondolni, hogy megcsináltuk. Iannal megnyertük az MLRE Working Testjét 77/80 ponttal. Mi. Mi, akik alig tudtak pár hónapja kvalifikálni. Akik mindig kiestek, akik szörnyen bénák voltak, és akikben senki nem hitt. Akiknek azt mondták, inkább hagyják abba. Köszönöm a Gundogs.hu CSAPATnak hogy ott voltak, biztattak, Daniellának és Lilinek, hogy velem együtt sírtak. Ez mindennél többet jelentett nekem. Szerbiai kiállítások, Komárom CACIB, Makó, Dunaújváros, és vadászatok…. mind-mind sok szép emlék, sok kedves baráttal, szuper hangulattal. Főleg a komáromi retriever és vízikutya speciál hangulata marad emlékezetes. Emellett mivel nagyon szuper órarendem lett ebben a szemeszterben, és már szerdánként hazajártam, minden héten legalább egyszer elmentünk Keszire trainingezni Csabához. A novemberem inkább „saját magamról”, a kutyáimról és az igazi kikapcsolódásról szólt, 2 kiállítással összesen Tihanyban és Zagrabban – ahová Nikivel mentem, ami ilyenkor inkább szórakozás, mint kemény, uncsi munka. WRCH Field Trial-ra is eljutottam novemberben, ami szintén egy nagyon nagy élmény volt. Fantasztikus társaság, szuper kutyák…. Jövőre ennél kicsit több ilyen helyre kell eljutnom! Lengyelországban is voltam az első GYSU-mon (Global Youth for Sustainable Use – CIC-s konferencia a fenntartható vadászatért) ami ismét egy nagy fénypontja volt az évnek. Ennyi csodálatos, intelligens és lelkes fiatallal nem sokszor találkoztam. Decemberben egy Nitrai kiállításra mentünk el – amin szörnyen beteg voltam, de a társaság segített kicsit elfeledkezni róla, egyébként a vizsgáimra próbáltam fókuszálni. Egyébként újabb Csoport 2. Bogárnak. Már-már mellékes. Ezután az igazán megérdemelt pihenés és feltöltődés várt rám. Meglátogattam kisFruzsikat, akik gyönyörű babák lettek!!! Majd egy OVK-s fogoly és fácánvadászaton fotózgattam kicsit és találkoztam a rég nem látott barátaim, és egy Gundogs.hu-s karácsonyi trainingen szórakoztunk egy sort. Végül, pedig egy Kaskantyúi vadászattal koronáztuk az évet. Eddig nagyon sokszor kiszámoltam és végén, hogy hány Fajtagyőztes címet hoztunk haza, vagy hány Championt, esetleg hány országban jártunk. De már annyira nem ez a fontos… Meg, amúgy se tudnám az összeeset, hiány nélkül összeszedni. Mindegy hány országban járok, ha azokkal vagyok, akik igazán epic-é tesznek egy hétvégét.
Talán leghálásabb azért vagyok, hogy két szuper csapat tagja lehettem ebben az évben. Nem csak trainingező társakat, de barátokat is kaptam. Valamint nem csak két pulit, hanem pár fantasztikus barátot, ismerőst és rengeteg tudást és lehetőséget, amiért nem győzök minden nap hálát adni. Úgy érzem, most, amikor visszatekintek, erre az évre minden a helyén van, minden egyensúlyban. Megkaptam, amire vágytam, minden célomat túlszárnyaltam. Nincs hiányérzet, nincs megbánás, nincs tüske. Helyére került a 2016-os kirakós minden darabja. Mik a célok 2017-re? Nem sok van… de azok nagyok. Legkésőbb egy év múlva megtudjátok, ígérem. Csak figyeljetek!
Nem egyszerű összeszednem a gondolataimat a hétvégéről. Annyi minden kavarog most bennem, hála, öröm, büszkeség....
De kezdjük szépen lassan, az elejétől... Pénteken este indultunk Imivel, Frostyval és Roséval Dorogra. Eléggé utolsó pillanatban jött ez az ötlet, hogy nevezzek, mert nem tudtam kivel menjek, hogyan, kiállítás is volt tervben, de azt visszamondták végül. Egyszóval sok sok kérdőjel volt, de végül mindre tudtam megoldást találni. Szerettem volna az évet úgy zárni, hogy Ian legalább egy nagyon jó-t fut és a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk. Valamint szerettem volna egy hétvégét amikor nem dolgozok. Egy percet sem. A laptopom amúgy is szervizben volt, így mindenkit megkértem, hogy erre a két napra lehetőleg mellőzzenek. Sikerült nekik, így talán az évben először volt egy kis szabadságom. Az időjárás előrejelzés nem sok jóval kecsegtetett, 30°c feletti időjárást jósolt, így a nagy terveim a nagyon jóval csökkentek egy "csak menjünk végig"-re. Nem a megszokott sorrendben voltak az osztályok, szombaton mentek az M és S osztályok, vasárnap pedig az E és L. Imre Frostyval M-ben indult, Roséval pedig E-ben, így mind a két nap ott tudtam lenni, és végre a nagy álmom, hogy láthassak Open kutyákat "élesben" is teljesült. Nem voltak egyszerű feladatok, pláne nem ebben a melegben adta fel pár feladat a leckét, de ettől függetlenül, nagy élmény volt nézni ezeknek a kutyáknak a munkáját. Jó volt itt is ismerős arcokat látni a Gundogs.hu csapatból, és velük együtt izgulni és szurkolni nekik. No meg fotózni őket.
Az elmaradhatatlan selfie Fly-al. Nem vagyok egy nagy szelfimániás, nem szokásom, de egyik kedvenc munkalabimmal csak-csak kivételt teszek.... Érdekes, eddig mind a kétszer amikor csináltam vele egy képet, Iannal megnyertük a WT-t....
Képeim a hétvégéről: (jobbra-balra nyillal tudtok lapozni, vagy itt megnézni külön oldalon: https://www.flickr.com/photos/145900937@N06/albums/72157672640458282)
Aznap délután 2 körül végeztünk, hiszen mind a két osztályban nagyon kevés kutya volt, így elmentünk a Kutyamánia team-mel, azaz Szabolccsal, Rékával és a kis Kevével ebédelni. Az idő csak úgy repült, mire észbe kaptunk már 5 óra régen elmúlt, és az étteremben türelmetlenül kezdtek el rendezkedni az esti lakodalomra. Egy kis délutáni csendespihi után elvittük egy gyors esti sétára az ebeket, majd beültünk a panziónkhoz tartozó pincészetbe is, és finom borok mellett hallgathattuk a völgybe hallatszó gímbikák bőgését. Ez külön kedves emlék marad, ugyanis eddig csak kerti bikát hallottam bőgni, és már alig vártam, hogy egy ilyen élmény részese lehessek. Másnap reggel már már "hiányzott" a megszokott idegesség WT előtt. Kint a helyszínen azért elfogott egy kis izgulás, de nem a szokásos teljesen leblokkolós gyomorgörcsös. Kezdek belejönni? Lehet... Vagy végre pár Gundogs.hu training után tudom mit is kéne nagyjából csinálni, és ezért kevésbé parázok? Inkább. Megjött A Csapat is, szerencsére mindenki ugyanoda lett beosztva, így végig együtt tudtunk maradni. A feladatok nem voltak kimondottan nehezek, igazi E osztályosak, a melegre való tekintettel. Nagyon élveztem az egészet, Ian ügyes volt, egyszer volt egy kicsit nem túl szép húzása amikor leállt szaglászni egy fél pillanatra, de ezen kívül nagyon ügyesen teljesített. Én úgy döntöttem, maradok a biztonságos zónában, és inkább többet sípoltam mint kellett volna, egy egy pontlevonásért, . Lacinál mind a két helyen kettős jelölés volt, egyik egy úton elénk-mögénk, másik pedig egy erdő szélébe ugyan oda. Katinál pedig az első feladatnál volt egy hajtás, aminek a területére kellett küldeni a kutyát, kerestetni, majd még egy dummyért visszaküldeni. Utolsó feladatnál lábmunka volt, majd egy távolabbi jelölés. Még mindig nagyon szokatlan úgy versenyezni, hogy a feladatok előtt tisztán tudok gondolkozni, megtervezem mit hogyan szeretnék, végig a kutyára és a feladatra koncentrálok, és érzem azt a láthatatlan kis zsinórt közöttünk amivel (ha még igen kezdetleges módon) irányítani tudom őt. De nagyon élvezem! Éreztem, hogy jól sikerültek a feladatok, és az élmezőnyben leszünk, de nem reménykedtem abban, hogy az első két helyet megcsípjük. Liliék mondták nekem, de én nem igazán hittem az egészben, azért izgultam, hogy 3. helyre felférjünk. A szervezők szerencsére kímélték az idegeimet és még az L osztály előtt, délben lezavarták az eredményhirdetést. Idegtépő pillanatok voltak, pulzusom az egekben, főleg amikor már közeledtünk az első 5 helyezéshez. A 3. és 4. helyért run off volt... Szóval benne vagyunk az első két helyben. Liliék mellettem már készítették a kamerát, és meg csak annyit mondtam, hogyha megnyerjük, elsírom magam. De nem gondoltam, hogy ennyire sírni fogok amikor meghallottam, hogy nem Ian nevét olvassák fel a 2. helynél. Leírhatatlan érzés. Pár hónapja még majdhogynem senki nem hitt bennünk, sőt, mi több - finoman fogalmazva mi voltunk a béna páros. Akiknek semmi tehetsége. Pár ember mégis hitt bennünk, adtak egy kis önbizalmat mindkettőnknek és azóta a három WT-ből amin elindultunk hármon mentünk végig. Örültem amikor a Táboros WT trainingen elsők lettünk. De ez más volt. Hivatalos verseny, nehéz, embert és kutyát megpróbáló melegben. Erős konkurenciában, rengeteg munka labradorral, és ezerszer többet tapasztaltabb handlerrel. Egyszer azt mondták nekem, akkor indulj egy WT-n, ha meg is tudod nyerni. Nekem más a célom egyelőre, én csak jól akarom érezni magam és végigmenni. Hát most végig mentünk. Nem nagyon jóval, hanem kitűnővel. És megnyertük. Még most sem hiszem el. Nem tudom mit mondtam pontosan a beszédben (nem retrievereseknek: a nyertesek mindig mondanak pár mondatot) csak arra emlékeztem, hogy szemben állt velem Lili és Daniella, videóztak, vigyorogtak, és én csak a hálát éreztem. Mert ez a Csapat befogadott, a barátaim lettek, együtt trainingeztünk, együtt szurkoltunk a másiknak, egy biztos pont voltak. Lili nagy példa volt számomra amikor Halásziban megnyerték az E osztályt Haverral májusban. Akkor még nem ismertem őket, de tudtam, nekik sem volt teljesen zökkenőmentes a felkészülés. Hálás voltam, vagyok, és mindig is leszek Csabának, aki nem csak trainingezett velünk, de segített leküzdeni azokat a nagy akadályokat amik annak az útjában álltak, hogy mi boldogan versenyezhessünk. Nem csak a kutyázásban változtatott meg, de az egész életemet segített picit egyszerűbbé tenni. Halás voltam a kutyámnak, Iannak aki minden álmomat valóra váltja... nem lesz még egyszer ilyen kutya az életembe, aki elé ilyen akadályokat tudok állítani és simán megugorja. Tavalyi célom az volt, hogy az év legsikeresebb kiállítási golden retrievere legyen. Idén pedig azt szerettem volna, ha munkában tudunk fejlődni. De sosem reménykedtem, hogy eddig eljutunk. Meg még sok sok embernek tartozom köszönettel, nem szeretném sorolgatni, mert úgyis mindenki tudja magáról...
Ez örök kedvenc kép marad ♥
Tudom, sokaknak megnyerni egy E osztályt nevetségesen egyszerű. Nekem, akinek ez az első olyan kutyája akivel komolyabban foglalkozik, és aki ennyi negatívumot kapott... annak nagy dolog.
Az biztos, hogy ez akkora lendületet adott nekünk, amit nehéz lesz bárkinek, vagy bárkiknek visszafogni.
Gratulálok mindenkinek, főleg
Pénteken délután indultunk apával, húgommal, Rékával és Iannal Tatára. A szállás igen kellemes csalódás volt -utolsó pillanatban foglaltam, hátha találok Tardoshoz közelebbi lehetőséget, de ár-érték arányban szuperklassz volt amit végül foglaltam. Egy finom utószülinapi vacsi - öreg 20 éves lettem az elmúlt hetekben... - után beborultunk az ágyba és aludtunk. Legalábbis Rékával mi ketten tuti, apa és Ian virrasztottak éjszaka, a szobában meleg volt, Ian szenvedett, amitől apa nem tudott aludni.
Másnap 6:30-kor indulás, reggeli vásárlás, majd a jó kis hegyi utakon száguldottunk a helyszínre (mániám mindig pontosan érkezni, regisztráció előtt, de most kár volt sietni, bőven ráértünk volna). Aznapi bíróink, Török Zsolt és Király Olivér voltak. Olivértől mondhatni nem "féltem" hiszen Ő bírált már képességvizsgán, és nagyon pozitív élmény volt. Zsoltot ellenben nem ismertem, csak egy Országos Vizsla Klubos rendezvényen, az I. Irsa Vad Farm CACIT-on bírált. A szervező brigád szerencsésen egybeosztotta az "egyensapkás" Gundogs.hu teamet, úgyhogy a baráti társasággal tölthettem az egész versenyt. Talán így kevésbé izgultam, bár a feladatok első ránézésre nem okoztak nagy aggodalmat senkinek. Nagyon sokat jelentett pár ismerős arc, másról folytatott beszélgetések, és a biztató szavak. Annyira nem versenynek éreztem így semmit, magunkon kívül senkit nem akartam "legyőzni", az egyetlen cél a minősülés volt. Örültem minden sporttárs sikeres feladatának, és őszinte örömmel tudtam nézni inden szép munkát. Köszi skacok! Iannak így is sikerült meglepnie.... sajnos most negatív irányban. Eddig amilyen szépen dolgozott, és én amilyen béna voltam, most fordult a szerepkör. Ian valamiért kitalálta, hogy megtorpan a víz előtt, és nem megy be a dummyért, ezt egy percig játszotta ( ami nekem felért 20 perccel) aztán mintha mi sem történt volna beúszott érte. És ezt minden feladatnál eljátszotta. Az a kutya, aki vágódik be a vízbe, és 12 hetes kora óta fél évet kb a vízparton tölt minden évben. Egyébként nem csak mi jártunk így, rengeteg kutya hasalt be ezen. Hát fura, rá kell gyúrnom, hogy idegen terepen is magabiztos legyen (a magabiztosság ugyebár nem az erősségünk). Szóval volt harc rendesen a részemről, és ha nem fordulunk meg párszor Csabánál, tuti első feladaton behasalok és feladom. Egyébként most is meglepően végig tudtam koncentrálni a feladatokra, és tudtam élvezni, főként azt a feladatot ahol nem volt víz... Na de a feladatok: Zsolt 1. feladata a következő volt: A víztől kb 30-40 m-re megálltunk, jelölés a vízre, majd miután visszahozta újabb dummy ugyanoda, walkup kb 20 m, majd kutya vissza a dummyért. 2. feladat, Zsolt: kettős jelölés ugyanoda kb 50 m-re az erdőben, két patakmedren át. 3. feladat Olivér : kettős jelölés 90°-ban az erdőben 4. feladat: memory a vízre, walkup, jelölés, majd vissza a dombról a dummyért a vízbe. Mondanom sem kell, nem sok ponttal végeztünk, bár akkor ott, még nem tudtam semmit. Később kiderült, nem volt semmi sem annyira borzalmas mint hittem, minden feladatunk 10 pont felett volt (én azt hittem valahol 5 pont körül fogunk járni) Életünk első olyan hivatalos Working Testje lett ez, ahol sikerült végigennünk, és minősülnünk. A bénázás kicsit rontott az összképen, és a hangulatomon, de azért jól éreztem magam. Délután húgommal és Henivel együtt - illetve néha Danielával és Lilivel kibővülve - végignéztük az L osztályos kutyákat (ahol amúgy szintén volt kutya aki a vizes dolog miatt hasalt be). Imádtam a bírók mögött ülni, fotózni és figyelni kinél milyen hibát látok - és a végén Henivel kitárgyalni az egészet. Utolsó feladat után vacsi, majd eredményhirdetés és végül rohanás haza, hiszen másnap hajnali 3-kor indultunk Hortobágyra, a Kuvasz Világkupára. Sokat gondolkoztam azóta a pontokon és az egész versenyen.... A bíróknak 5* jár egyébként, nagyon segítőkészek voltak végig, maximálisan igyekeztek a lelkes kezdők kedvét nem elvenni. Valami mégis zavar legbelül... ha őszinte akarok lenni, és az ember azért ír blogot, hogy őszinte legyen, kicsit úgy érzem, mintha nem érdemeltük volna meg. Mármint Ian munkája kritikán aluli volt bizonyos téren, összehasonlítva bármelyik másik Working Testtel amin részt vettünk. Nem voltunk összehangolódva, nem tudom az éjszakai nemalvás, vagy mi kavarhatta meg a fejét. De valószínűleg csak én vagyok maximalista, és ez zavar az egészben. Nem tudom mi a rosszabb, úgy kiesni, hogy egy feladat kivételével minden 18+ pontos, vagy végigmenni 12-es átlagponttal. Ilyenkor jövök rá, hogy nekem nem arról szól, hogy nyerjek, hanem, hogy maxot nyújtsunk magunkhoz képest. A tőlünk telhető legjobbat mutassuk meg mindenkinek. De ez most így sikerült, legközelebb jobb lesz, ebben biztos vagyok! Néhány kép az L osztályos kutyákról, tőlem:
Az egész nyaram gyakorlatilag csak a kiállításokról szólt - kivéve a gyakornoki hetemet Budakeszin - így az augusztus első 3 napjára tervezett training napokat úgy vártam, mint a messiást. Három nap, térerő nélkül, kutyákkal, vadászruhában, vadászházban no és ami majdnem a legfontosabb: fergeteges társasággal.
Hétfőn délben érkeztünk meg Tardos és Süttő között található vadászházba, ahol a többiek már az ebéd második fogását fogyasztották. Mártival, Ian tenyésztőjével mentem, ő Moto-t hozta, én pedig Iant, valamint két vendégkutyámat, Bogarat (természetesen) és Vagányt, aki azon a hétvégén állítódott ki. Nagy puszi mind a két pulinak, nem romboltak, ügyesen vártak minden nap a hűvös szobában amíg mi kint trainingeztünk. Az ebéd után a mi csoportunk következett ( négy csoportra voltunk osztva, a teljesen kezdők; E-L - Csabi elnevezését használva, "Gyilkos" csoport-; L-M és az Open kutyák - azoknak akik nem jártasak a retrieversportban: Working Testeken 4 osztály van: E (Puppy -ergó nagyon kezdő ), L (Novice), M (Interm.), S (Open) ) Motomotoval kibővítve, aki elvileg a kezdő csoportban volt. Ian egy közepes szintet produkált az egész traininghétvége alatt - kivéve a "tábort" lezáró Working Testen, de erről majd később beszámolok - voltak hibái, első trainingen pl beugrott (aki ismeri Iant tudja milyen gyakran csinál ilyet, kb egy kezemen meg tudom számolni) amit simán hanggal tudtam volna kontrollálni, de annyira megfogadtam, hogyha ilyet csinál futok - vagyis utána megyek - hogy egy nem túl nőies ordítással futottam - dombnak lefelé a kutyához... mondanom sem kell, ezek után nem ugrott be, és első szóra fordult :) - jaaa és magamat meghazudtoló módon még esni sem estem el! Ezután megnéztük az L-M traininget pár Open kutyával kibővülve. Fotózni is próbáltam, több kevesebb sikerrel a sötét erdőben, de már csak a feelingjét is imádtam.. Ilyenkor jövök rá, mennyire hiányzik az, hogy csak úgy leüljek, fotózzak és gyönyörködjek a kutyákban. No meg a jó társaság, nem a negatív showkutyások....
Showkutyázás most sem maradhatott ki - küllembírálat Garai Laci módon:
Hunter hosszabb mint amilyen magas :-)
Vacsi után vaddisznó vadászat következett - sajnos csak egy interaktív tábla és játékfegyver (ami amúgy ugyanolyan nehéz volt mint az igaziak, aminek köszönhetően másnap - én mondjuk 2-3 nap után is...- jó páran izomláztól szenvedtünk.
Másnap L-M traininggel kezdtünk, ahol még kicsit segíteni is beálltam berregni és lőni - miután rájöttem milyen erősen kell meghúzni az elsütőbillentyűt... edződnöm kell még azt hiszem.
Itt a ragyogó napsütésben fotózhattunk Csabával mindketten, több kevesebb sikerrel.... Utána a kezdő csapat trainingje jött, amit nem rosszindulatból, de végignevettem. Igazi csíntalan kamaszok voltak, halál cukik voltak! Jó, nyilván a gazdik nem így élték meg, kár, hogy nem vettük fel őket, később ők is tuti sokat nevetnének rajtuk. Ebéd, majd a mi trainingünk következett, ahol még úsznom is kellett... valahogy éreztem, hogy én leszek az, akinek a kutyáját a vízben korrigálni kell majd. Három nagy farönk állt ki a vízből, amit cuki kiskutyám úgy gondolta megugat.... Tipikus Utána a kedvenceim, az Open kutyák jöttek. Itt a fények is kezdtek alakulni már, egész pofás képek születtek. A hangulat fergeteges volt, sokszor már fájt a hasam a nevetéstől - futás volt ebben a csoportban is - sokszor annyira nevettem, hogy hiába volt komoly elhatározásom, hogy levideózom őket, az egészből csak az látszódik, hogy rázkódok a nevetéstől.
Szégyen gyalázat, de erre az estére úgy elfáradtam, hogy 11 körül, egy pohár bor után felvonszoltam magam a szobánkba és aludtam.... (első este nem sokat aludtam, mert féltem, hogy a pulik felkeltik szobatársaimat, Mártit és Máriát)
Utolsó nap - ahol kb mindenkitől annyit lehetett hallani, milyen kár, hogy nem maradunk tovább - egy Working Test training volt, 3 bíróval: Karai Csaba, Garai Laci, és Szántay Csaba.
Az E osztály K. Csabánál kezdett, ahol 5 pontot buktam a kapkodásommal és a nagyszerű kétbalkezességemmel, de a kutyuskám ügyesen megoldott mindent, de jól látszott min kell csiszolni még. 15 ponttal zártuk ezt a feladatot G. Lacis feladat egész jól ment, 19 pontot kaptunk - kicsit halkabban kéne indítanom a kutyát, de hát az adrenalin bőven dolgozott bennem, és necces volt, hogy a kutyám nem arra indul amerre szeretném.... Sz. Csaba feladata az egész csoportban nagy izgulást keltett - olyannyira, hogy én mielőtt sorra kerültünk gyorsan le is maketteztem a feladatot. Ian a nehezén túl volt, a buktatót megoldotta, amikor elkezdett visszafelé jönni még a dummy nélkül, így újra vissza kellett küldenem - nagy meglepetésemre megállt és visszament. 19 pont Bíróink is megcsinálták egymás feladatait, ebéd, majd az utolsó feladat következett, aminél nem kicsit izgultam, nem akartam utolsó feladatnál kiesni. Egész nap mind a ketten magunkhoz képest extrán jól koncentráltunk, én sem paráztam túl az agyam és fújtam a sípot amikor kellett, nem vacakoltam és a döntésképtelen énem is legyőztem. Kettős jelölés volt az erdőben, és hiába mondták, hogy nagyon jegyezzem meg, hová esik a dummy, egyszerűen nem ment, de szerencsére Ian használta az orrát és megcsinálta szépen a feladatot. 18 pont Életünk első working testje- még ha csak nem hivatalos, training WT is, de sikerült!!! Hab a tortára, hogy nem csak, hogy sikerült, de még elsők is lettünk! Hihetetlen érzés volt, és nem az eredmény miatt. Hanem, hogy habár kevesen hisznek bennünk, és eddig nem sok sikerrel versenyeztünk, de most, életemben először úgy oda tudtam állni minden feladathoz, hogy egyáltalán tudtam milyen rendezvényen vagyok, mikor mit kéne csinálnom, tudtam mire kell figyelnem, mikor kell sípolnom, mik a buktatói a feladatoknak. Tudom, sokan, akik hétről hétre, vagy havonta trainingre járnak ez természetes. Én eddig olyan gyomorgörccsel álltam ott, hogy csak az cikázott az agyamban, hogy "essünk ki, essünk ki, legyen vége".
Értékeltük a napot, és az egész tábort, mindenki hulla fáradtan, de nagyon boldogan.
Köszönjük Csaba ezt a három felejthetetlen napot, no meg az összes eddigi segítséget :)
Mi még visszamentünk pakolni, mivel Márti volt a kajafelelős, ezért a cuccait össze kellett rendezni, én meg segítettem mosogatni Csabinak - amiből az lett, hogy a legzsírosabb edényeket kaptam, csak, hogy érezzem a törődést :-) Majd finom kávé mellett körbeálltuk páran az asztalt és nekiálltunk a maradékok elfogyasztásának, csak úgy csipegetve. Közben szépen lassan mindenki elköszönt, majd mi voltunk az utolsók akik elhagyták a vadászházat. Kicsit szomorkásan, hogy vége, iszonyat boldogan, hogy végigcsináltunk egy WT-t, és hulla fáradtan.
Pár kép Csabától
Ez pedig az album az én kedvenceimről:
|
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |