A Magyar VADÁSZLAP 2018-as évi, szeptemberi lapszámában a Vadászkutya rovatban megjelent írásom: Aki kutyatenyésztésbe szeretne fogni, nincs egyszerű dolga. Ha már meggyőződtünk arról, hogy a szukánk minden feltételnek megfelel – egészségügyi szűrései (ezek fajtánként változnak, van ahol elég egy csípődiszplázia röntgent készíttetni, de sokszor szemszűrés és egyéb genetikai vizsgálatok is a minimumkövetelmény részei), és tenyésztési engedélye is megvan – akkor jöhet a megfelelő pár kiválasztása.
Egy kezdő tenyésztő elsőre könnyen összezavarodhat a nagy választékban. Az első kérdés, amit érdemes végiggondolnunk az, hogy mit is szeretnénk „javítani” a négylábúnkon? A munkaképességeit? Netalántán küllemi adottságait? Ezután jöhet az egyik legvitatottabb kérdés: a beltenyészeti hányados. Tájékozódnunk kell, kedvencünk tenyésztése során mennyire használták a rokontenyésztést. Sokan mélyen elítélik ezt a nemesítési formát, és a fajtatiszta egyedek betegségeit vezetik vissza rá. Pedig ha elég körültekintőek, és átgondoltak vagyunk, akkor pont az ellenkezőt érjük el vele, csak a kívánt géneket rögzítjük. Azonban a mértékletesség itt is nagyon fontos, ha már kezd túl magas lenni az érték, érdemes idegen vérvonalat használni. Arra nincs szabály, mi számít túl magasnak vagy ideálisnak, teljes mértékben fajtafüggő – a golden retrieverek tenyésztésében sokszor az 5 generációs törzskönyvben ez akár 20 százalék is lehet. Főként a populárisabb fajtákat az elmúlt évtizedek során sokszor „kettéválasztották” funkciójuk szerint, így kialakultak az úgynevezett munkavonalú és küllemi vonalú kutyák – értelemszerűen az elsőnél szinte kizárólag a munkaképességet és teljesítményt vették a szelekció alapjául, míg az utóbbinál a küllemi jegyeket. Ez nem jelenti azt azonban, hogy egy kutya, amelyik jól dolgozik, sokkal csúnyább, vagy, hogy amelyik kiállításokon megállja a helyét, az sosem lesz jó vadásztársunk, ugyanis a fajta legfőbb jegyeit – mind küllemben, mind képességek terén – hordoznia kell. Ezeket a vonalakat azonban nagyon ritkán szokták „keverni”, a genetika sajnos nem úgy működik, hogy az utódok biztosan gyönyörűek és fantasztikus munkakutyák lesznek. Ugyanez érvényes arra is, ha például egy nagyon vékony csontozatú kutyánkhoz már szélsőségesen erős csontozatút választunk – legtöbb esetben ezek az almok nagyon heterogének lesznek, azaz mindkét nagyon eltérő típusból találunk benne majd kiskutyát, fontos tehát, hogy az aranyközéputat válasszuk. Mindenképpen kérdezzük meg – már amennyiben természetes fedeztetést szeretnénk –, hogy esetleg egyéb szűréseket – például herpesz ellen – kér-e a tulajdonos, illetve mi is kérjük el ezeket a vizsgálatokat, ha nem akarjuk, hogy a szukánk hosszú kezelések árán legyen újra egészséges. A mesterséges megtermékenyítés mellett egyre több tenyésztő teszi le a voksát, hiszen kockázatmentes, biztonságos, energiát és időt takaríthatunk meg vele. A törzskönyvezés menete, feltételei országonként változnak. Hazánk ebtenyésztő szervezete a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetsége (MEOESZ) mely az FCI (Nemzetközi Kinológiai Egyesület) tagja. Az FCI az egész világ kutyásait összefogja, Ázsiától Afrikán át, Közép- és Dél Amerikáig. Az Egyesült Államokban az Amerikai Kennel Klub (AKC) szervezi a rendezvényeket, míg az Egyesült Királyságban a The Kennel Club – érdekesség, hogy ezek között az egyesületek között viszonylag egyszerű az „átjárás”, így ha a kutyánknak valamelyik egyesület által elismert törzskönyve van, lehetőségünk van kiállítani a többi szervezetnél is. Sokan ebben a lehetőségben egyfajta kiskaput látnak, meglepődve tapasztaltam, amikor azok a border collie tenyésztők, akik kutyái nem feleltek meg az FCI követelményeinek, a sokkal rugalmasabb brit szervezetnél regisztrálták az almot, majd itthon honosították a származási lapot. A MEOESZ-en belül minden magyar fajtának egy, a többi fajtának pedig kettő Elismert Tenyésztői Szervezete (ETSZ) lehet, akik a törzskönyvezést bonyolítják le. A magyar fajtáknál már jogszabályi előírás, hogy a szülőpártól vérmintát, a kölyköktől pedig nyálkahártyából vett mintát kell a NÉBIH számára küldeni, az utóbbit kéthetes korban, az alom bejelentésekor a klub intézi.
0 Comments
A sport nagyon fontos része lett az életemnek, minden szabad percemet igyekszem mozgással tölteni, és csak akkor vagyok hajlandó pihenni, amikor az edzőm már rám szól, hogy ideje egy pihenőnapot beiktatni. Mi sem természetesebb, mint hogy a kutyáimnak is szeretnék aktív életet biztosítani, természetesen nem esztelenül leterhelni őket. Iannak volt tavaly egy sérülése, amiből nagyon nehezen épült fel – pedig csak egy rossz mozdulat volt, ahogy szállt ki az autóból - így óvatosabb vagyok vele, és igyekszem olyan mozgásformát találni, amiben kevés a visszaesés kockázata. Nyár, tikkasztó meleg… Sokaknál látom, hogy még ilyenkor sem mérlegelnek, és továbbra is a kutyákkal edzenek, futnak, bicikliznek, mondván, bírja ő. Jobb esetben nem kap hőgutát, csak a szervezetét terhelik le, mely később súlyos következményekhez vezethet. Legjobb barátnőm, Blanka "tollából" olvashattok egy írást a nyári futásról, ami eddig csak angolul volt elérhető, de a napokban megjelent magyarul, IDE kattintva olvashatjátok. Sokáig gondolkoztam, melyik sport lehetne az, ami nekem is jó keresztedzés, azaz nem a futásban kimerített izmaimat dolgoztatja meg, hanem picit valami mást, amivel elősegíthetem esetleg a futóteljesítményem javulását. A forróságban természetes, hogy í vízhez húz a szívünk, de hát úszni alig tudok egyedül is, nem, hogy kutyával… Kajakozni szeretek, de abba nehézkes kutyát préselni. Az utóbbi évek nagy slágere, a SUP viszont egész ígéretesnek tűnt. A SUP, avagy Stand Up Paddle Board egy levegővel felfújt deszka, amit egy evezővel, nevéből következtethetően állva evezve lehet hajtani. Jóval lassabb, mint a kajak, tehát akik a sebesség szerelmesei, azok csalódhatnak majd benne. Népszerűségét talán annak köszönheti, hogy viszonylag gyorsan meg lehet tanulni, az egész testnek kiváló átmozgatás, fejleszti a mélyizmokat is.
Kicsit tartottam az első alkalomtól, hogy hányszor fogok beleborulni a vízbe, Iannak mennyire fog tetszeni, egyáltalán elérem-e a célom vele, és lefárad-e. Szerencsére jól vette az akadályt, és gyorsan lelazult, én pedig nem voltam annyira béna, mint vártam magamtól. Nagyjából 10-15 perc alatt egész jól megtanultunk fent maradni, irányítani a deszkát, így jöhettek a kutyák. Elsőként Vivel és Collinnal szórakoztunk, vittem a sportkamerát, persze nem jól állítottam be... Collin sokkal bátrabb és bevállalósabb volt, mint a szöszim, ő ugrált be a vízbe sokszor, aminek mondjuk Vivi nem mindig örült, hihi :) Megjött közben volt csoporttársam, Hanna is goldenével, így velük is mentem egy kört, itt már kicsivel sikeresebben videózgattam, de azért még baromi messze vagyok attól, hogy egy értelmes videót tudjak felvenni, és szerkeszteni... No, de nem baj, első próbálkozásom lentebb láthatjátok. Nem mondom, hogy izomlázam volt másnap, és nem tudtam kikelni az ágyból, de kellemesen elfáradtam, Ian pedig abban a pózban aludt egész délután, amiben hazaérkezve elterült. Feladat, teljesítve, csak ajánlani tudom nyári lemozgatásnak. |
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |