Hol is kezdjem...? Az utolsó személyes post óta bő egy év eltelt. De az az igazság, hogy ennél jóval régebb óta nem írok személyes jellegű postokat. Sokat gondolkoztam mi az oka. Miért hagytam abba a blogolást, miért nem jöttek az ötletek...? Mondhatnám, hogy az életünk átalakult, a kutyázás egy időre háttérbe szorult... De ez nem igaz. Sokkal többet foglalkozok a kutyáimmal, mint bármikor valaha. Főként itthonról dolgozok, saját vállalkozásban, szabadúszóként, minden nap nagyokat sétálunk, SUP-ozunk, futunk, túrázunk. Rengeteg közös élményt szereztem velük, de ezek az élmények mind annyira természetesek és talán személyesek voltak, hogy semmi indíttatásom nem volt arra, hogy leüljek a gép elé, és írjak róla. Azonban az élet alakul folyamatosan, és rájöttem, van pár dolog, amivel kapcsolatban "update"-elnem kell titeket ahhoz, hogy a fonalat újra felvehessem és aktuális, izgalmas dolgokról mesélhessek. Mert ezekről szeretnék írni. A bő egy évvel ezelőtti, COVID eleji blogpostban arról írtam, ideje lelassítanunk, kicsit befelé fordulnunk. Én megfogadtam saját tanácsom, és rengeteget változtam az elmúlt egy évben – kívül, belül. Rengeteget tanultam magamról és azokról, akik körül vesznek. Megtanultam értékelni az apró dolgokat és egy olyan életet élni, melynek értéke van számomra. Minden napomból, sőt, minden percemből igyekszem a legtöbbet kihozni az élet minden szegmensében. Tudom, mik az értékek számomra (a szeretteim, kutyák, tanulás, sport, munka) és csak ezekre vagyok hajlandó időt szánni. Rengeteg olyan embert engedtem el az életemből, aki visszatartott, vagy szimplán nem egyezett az utunk, az energiánk, az életstílusunk. Kiskoromban mindig azt hittem, a változás rossz, ha megszakad egy kapcsolat az borzasztó dolog, de már tudom, ez az élet része, sőt, a változás a lehető legjobb dolog ami történhet velünk. Változnunk, fejlődnünk kell, hiszen mi más lenne a célja annak, hogy intelligens homo sapiens sapiensként születtünk erre a bolygóra?! Már nem akarok pletykákat hallani, egyáltalán nem akarok másokról beszélni, hisztizni, elégedetlenkedni, panaszkodni és a körülöttem lévő emberektől is ugyanezt a viselkedést „várom el”. Amellett, hogy egy teljes lelki és testi átváltozáson mentem keresztül (nemet nem váltottam :) , csak megszabadultam 12 kilótól, és a sok – heti 15-18 óra - triatlon illetve kondiedzéstől olyan fitt vagyok, mint még soha), férjhez mentem (ezzel Nagy Orsiból Schmidt Orsi lett) és pár nap múlva költözünk. Szerintem majdhogynem sosem meséltem itt férjemről (így 2 hónap elteltével is furcsa ezt a szót használni), és most sem tervezek nagy CV-t írni róla. Azonban úgy érzem tisztázni szeretnék pár dolgot, amit az elmúlt években visszahallottam. Petinek semmi köze ahhoz, hogy most éppen kevesebbet kutyázok, és a házasságunk sem foglal le annyira, hogy ne tudnék a kutyákkal foglalkozni, valamint a kutyákat nagyon is szereti. Mindig mindenben támogatott, a legjobb ember, akit ismerek, és a legfőbb inspirációm. Na de, akkor miért is hagytam abba a kutyázást? Egyrészt Ian veterán lett, lett egy sérülése, így vele trainingezni már kevésbé tudok, de erről egy következő postban hosszabban mesélek majd. A kutyakiállításokból „kissé” kiábrándultam. Én olyan ember vagyok, aki szereti az őszinteséget, így az őszinte sportokat is. Mint a futás. Létezik persze doppingolás ott is, ám a nap végén az számít, mekkora távot, mennyi idő alatt tudtál megtenni. Objektív, ahogy a felkészülés is. Ha nem edzel, ha lusta vagy, nem fogod a legjobbat kihozni magadból hosszútávon. Nem jelenti ez persze azt, hogy nyerni fogsz, mert biztos van valaki, akinek jobb a regenerációja, jobban sikerült a felkészülése. De az, hogy te mit tudsz nyújtani egy verseny napján magadhoz képest csak és kizárólag attól függ, mennyi és milyen munkát tettél bele az edzésekbe. Ha lelkiismeretes vagy akkor jobb és jobb leszel idővel, még ha nem is lineáris a fejlődés. Ezt viszont egyre kevésbé éreztem a kiállításoknál. Ez egy szubjektív sport, ami kicsit sem az ember szorgalmán és kitartásán múlik – kell persze ez is hozzá, de sokkal inkább a taktikai játéknak nevezném. Ebbe pedig beleuntam. Senkit nem szeretnék ezzel megbántani, megsérteni. Ha neked ez az álomsport, álomhobbi, szuper! Csináld szívvel lélekkel, én is így tettem egy évtizeden át! Nem vagyunk egyformák, nem egyformán látjuk a világot, és ez a legszebb dolog a földön! Imádtam a kutyákkal foglalkozni, épp ezért tartok ringdresszúra oktatást, de egyszerűen nem érzem azt, hogy szeretném minden hétvégémet ott eltölteni. Örökké hálás leszek, hogy az életem része volt, de az utam most másfelé tart. Ha több életem lehetne, és végtelen szabadidőm, akkor simán lehet, hogy a mai napig handlerkednék. De a prioritás listámon most éppen más van a csúcson. Ez nem azt jelenti, hogy kész finító, vége a kutyázásnak, de jól esett egy kis szünet, ahol saját magammal „kísérleteztem”. Rengeteget tanultam az elmúlt pár év maratonfutás illetve fél ironman triatlon felkészüléseim során. Tanultam a profizmusról, jól felépített, struktúrált edzésről, frissítésről, helyes étkezésről és egy különleges felfogásról, gondolkozásról. Hogy nincs lehetetlen, és az emberi test bármire képes. Hamarosan újra aktívan fogok kutyázni, búcsút veszek a triatlontól, mert picit más dolgok lesznek előtérben, de ez a pár év életre szóló leckéket adott (a triatlon pedig a világ legszebb és legizgalmasabb sportja, remélem 1-2 évtized múlva visszatérhetek és felkészülhetek az Ironman távra is). Ellátogattam Komárom ReStart CACIB-ra pár hete, az egész blogpost apropóját igazából ez adta. Jó érzés volt újra látni számomra fontos embereket, újra beszélgetni régi barátokkal, és újra kutyákat felvezetni. Szerettem ezt a napot. Ahogy ott ücsörögtem jegeskávét szürcsölgetve rájöttem, hogy eltelt egy év, mindenki szeretné újrakezdeni az életet. Én viszont nem. Semmit sem szeretnék újrakezdeni, nem várom azt, hogy az életem „visszatérjen a normális kerékvágásba”. Mi a normális? El akarjuk felejteni az elmúlt egy évet, ami tele volt lehetőséggel a tanulásra, fejlődésre? Én biztos, hogy nem. Restart helyett folytatni szeretnék mindent, a legnagyobb félelmem az életben talán az, hogy egy év múlva pontosan ugyanitt leszek, ahol most. Ezalatt nem azt értem, hogy fizikailag ugyanebben a székben fogok ülni, vagy, hogy ugyanezek az emberek vesznek-e körül. Szeretnék másképp gondolkozni, új perspektívákat megismerni. (Hogy mennyire vágyom az újdonságokra? Az elmúlt 15 hónapban egy receptet sem csináltam meg kétszer. Egyetlen egyet sem! Még a konyhában is állandóan kísérletezni akarok) Tudom, sokan horkannak fel, persze Orsika, szerencsés vagy, mennyire könnyű neked: hogy tudtál edzeni, hogy a karrieredben is előre tudtál lépni, hogy mentálisan is fejlődtél (ezeket mind megkapom időről időre). Az elmúlt egy év, oh istenem, mennyire rögös volt! De pont ezekben a hatalmas buktatókban tanultam a legtöbbet. A legnehezebb, legrosszabb napomon történtek a legjobb változások az életemben (nem szégyellem, pár hónapig pszichológushoz is jártam). Megtanultam, hogy nincs olyan, hogy valaki mindazok ellenére sikeres ami történt vele, sokkal inkább mindazoknak köszönhetően ami történt vele. Hálás vagyok minden nehéz napért, pánikrohamért, átsírt órákért, mert ezek kellettek ahhoz, hogy most életem eddigi legszebb időszakát éljem, sok-sok negatív dolgot levetkőzhessek és egy sokkal jobb emberként írhassam ezeket a sorokat. A blogolást sem fogom újrakezdeni. Folytatni azonban fogom, mert van mit mesélnem, és pár hét múlva még többet fogok tudni mondani. Addig is lógok egy Ian life update-el, illetve el kéne mesélnem Éliás alias Dönci sztoriját is. Már elkülönítettem a naptáramba heti 2 órát arra, hogy írjak. Hát, eléggé személyes posztra sikerült ez, de úgy gondolom, szükség volt erre, ahhoz, hogy újra „ismerjetek”. Egyébként ha kíváncsiak vagytok mi történt velünk "szürke" mindennapjainkban az alábbi youtube csatornán az elmúlt egy évben minden hónapban készítettem egy videóösszevágást az életünkről. Egy kicsit mindig elcsúszok pár hónapot, de sebaj: https://www.youtube.com/watch?v=hntr9tUtpQs&list=PLHGV6PedpCpaCLzq53JIEnK4yjo2Lvo6Y Egy kép Komárom CACIB-ról kedvenc kis pomikámmal, Nigivel.
0 Comments
Hétfő. Sokszor hallani, milyen jó egy handlernek, egész héten pihenhet és csak hétvégén állít ki... csak ez a valóságban kevésbé van így... előző hétvégén Debrecenben állítottunk ki, de hétfő reggel már korán csörgött az óra. Kozmetika idő. Ribi a németjuhász, Bogár s Gemma a pulik, és a pomik... jöhetett mindenkinek a nagy fürdés, szárítás, nyírás, majd amikor legszívesebben hullaként estünk volna be az ágyba - jöhetett a pakolás. És másnap 6 kor indulás a csodás Splitbe - és reménykedtünk, hogy az előző hetek erdőtüzeiben nem égett le a szállásunk.
Kedden délután ki is értünk, kipakoltuk az állatkákat, mindenki rohangálhatott a nagy kertben, majd miután megvacsiztak és a légkondis szobában pihentek mi átugrottunk Trogirba egy gyors vacsira.
Milyen jó dolog ez a Split 4 summer night show a handlereknek igaz? Fizetett nyaralás, irigyelni való.
Kivéve ha nem rövidszőrű kutyákat visznek és többet mint 2. Mert akkor a szerda 1 dologból fog állni: kozmetikázás. Hogy hétfőn mit csináltunk? Kozmetikáztunk - a nagyját. Pulit kiállítási nap előtt megfürdetni nem lehet. De egy pominak 3 napos szőr sem túl jó....így pontosan addig kozmetiáztuk a kutyákat, hogy lóhalálában bevágódtunk a kocsiba és rohantunk a kiállítás területére sátorhelyet foglalni. 9-kor nyitották meg a kapukat. Több száz emebr tolongott a kapuban és várt arra, hogy övé legyen a legjobb hely a kiállításon. Pontosan 9 órakor megindult a tömeg, szó szerint volt aki sprintelt a jó helyért (Dorka is), és akadtak olyanok is akik verekedésbe kezdtek. Miután felállítottuk a sátrunkat elrendeztünk mindent elmentünk bent vacsizni a városba.
Másnap volt 1 óránk leugrani a tengerpartra, ahol kicsit süttettük magunkat, aztán ebédeltünk, majd indultunk ki a kiállításra.
Meg kell, hogy mondjam, nagyon pozitív csalódás volt a kiállítás. superül elfértünk kutyákkal, pontosan kezdődtek a bírálatok, nagyok voltak a ringek - egy negatívum: kávét nem lehetett kapni csak a közeli kisboltban. Már első nap berángattam a többieket táncolni a híres Split táncra, ami tényleg szuperül feldobja a hangulatot a BIS előtt, amikor már mindenki hulla. Itt van egyébként a zene amire táncoltunk:
Pénteken volt a 21. szülinapom. Sosem tulajdonítok nagy jelentőséget ennek, most sem terveztem, de mivel szuper barátaim vannak, akik megleptek egy szuperfinom tortával, igen különlegesre sikerült ez a szülinap - vagyis inkább szüli hétvége, mert egész hétvégén kaptam az italokat, ajándékokat, hihetetlen volt mennyien felköszöntöttek! Egyébként egész hétvégén nekünk volt a legmenőbb sátrunk, volt világításunk, zenénk, finom enni-innivalónk, ki mit kért :D
Egyébként a kiállításra én csak Bogarat és Gemet vittem, Gem minden nap Junior BOB volt, és egyik nap Junir BOG is, Bogár mind a négy nap Best Male, és 2x Fejtagyőztes is lett. Nem volt egyszerű, ugyanis Gem a tüzelés csúcsán volt, küzdöttem vele eléggé! Természetesen egyik nap sem volt olyan, hogy csak kettőjükkel menjek be a ringbe, mindig becsúszott ez-az.
Imádtam ezt a kiállítást, fantasztikus hangulat, gyönyörű BIS program, tökéletes szervezés. Szerencsére szuper időnk volt, nem volt túl meleg - bár erre is fel voltunk készülve 3 hatalmas ventillátorral és hűtőpárnákkal, mellényekkel.
Hétfő ajnalban 4-kor értünk haza - és voltam annyira őrült, mert erre már nincs jobb szó, hogy 7kor felkeltem és Uberrel bementem Splitbe, hogy Viltevel, litván barátnőmmel elmenjünk CrossFit edzésre. Meg kell, hogy jegyezzem, Vilte egyik nagy motiválóm futásban és az egészséges életben, lenyűgöző amit csinál. Egyébként nagyon jól esett az edzés - igaz másnap alig tudtam járni, de MEGCSINÁLTUK! Hétfőn még nyaraltunk kicsit, kikötöttük magunkat egy bójához, és a matracon aludtunk.
Nem, nem, most nem a Miskolci Maraton kiállításról fogok írni, hanem a május eleji Work and Show hétvégéről és Zalaegerszeg CACról.
Csütörtök délben indultunk otthonról Iannal és a pulikkal, az első állomásunk Kisujszállás volt, a Ludas Matyik őshazája, ott felvettünk Jankót (Bendegúzt, Yodát, kinek hogy ismerős, elég sok dolog történt azóta haha) a cukorfalat 4 hónapos fekete pulit. Mosonmagyaróváron szálltunk meg, nem kellett altatni, és reggel igen fájdalmas volt a korai ébresztő. Első nap a Show rész volt, nem mondom, hogy nagyon lázba hozott. Egész héten Ian kozmetikájával szenvedtem, és amúgy is annyira hoz lázba egy ilyen kiállítás mint egy szem búza (remek hasonlat, tudom, de éppen vonatozok és egy búzatábla mellett haladtunk el amikor kinéztem ihletre várva :D ) Szuper kis csapat gyűlt össze, Edit barátnőm HHH kutyáival, Dalmát is volt szerencsém végre megismerni, hiába trainingezünk mindketten Csabinál, valahogy sose futottunk össze, illetve Katiék Georgeal és Ike-al. Ian először ment munkaosztályban, ami az Open mellett a legnépesebb osztály volt. Az időnk nem volt a legfényesebb, szakadt az eső, DE én ennek nem is örülhettem volna jobban. Ugyanis Ian olyan performanceot nyomott le amit életében még sosem. A kutya aki szívből gyűlöli a kiállításokat, alig akar mozogni a ringben, úgy áll meg mint egy rakás szerencsétlenség, most kivirágzott, ELŐTTEM futott, kapkodnom kellett a lábaim, rendesen futnom kellett, megállt free-ben gyönyörűen, és olyannyira tele volt élettel, hogy el is lépkedett néha (Ő, aki 9 hetes kora óta cövekként áll bent). Egyszóval, egy élmény volt vele bent. Utána lazulás jött, borozgatás, beszélgetés, Edittel nagyon megtaláltuk a közös hangot :D Délután szerettem volna bemenni Senior handlingbe, mert miért ne, és Elnökünk, Eszter engedélyével Bogarat vittem be, ami igen nagy felháborodást keltett. Amit annyira nem is értek, hiszem ez az egész egy játék, nem versenyzünk sem Crufts kvalifikációért, és ettől se több se kevesebb nem lesz senki azt hiszem. Én pedig nem azt a kutyát fogom bevinni aki utálja az egészet, hanem azt amelyik él hal azért, hogy ő futkározhasson bent. Délután gyors fürdés, átöltözés után mentünk Edit szobájába rozézni, és Dalma megcsinálta a hajunkat. A vacsi előtt ismét nekem kellett fordítani, amit utálok, szörnyen lámpalázas vagyok, de valahogy ez már a második év, hogy megkapom eme nemes feladatot. A vacsi amúgy szuper volt, nagyon jó hangulat, és hát nem mondok újat azzal, hogy utolsóként mentünk el a táncolásból :D Nem érdekelt, hogy nem tudok táncolni. A másnapi bíróink, Heli és Danny is nagyon sokáig kitartottak. Danny egyébként privát koncertet is tartott nekünk, karaokezásból profi az tuti! Másnapi WT az utolsó E osztályos versenyünk ha minden igaz, szerettem volna végigmenni – mert, hogy eddig RMSE-s versenyen sose sikerült, pedig nagyon sok rendezvényre járunk. No, de most meg akartam törni az „átkot” és végigmenni. Az első feladatunk Helinél volt, egy jelölés a tóra, majd megfordulni, sétálni pár métert és onnan visszaküldeni a kutyát. A lábmunkája Iannak kegyetlen rossz volt, azóta erre rá is trainingeztünk már. A második feladatnál egy jelölés majd ugyanoda vissza kellett küldeni egy másik dummyért a kutyát. Nos, hát én nagyon okosan nem néztem szelet, mert miért is, plusz jó pár méterrel arrébb volt a dummy. Az első sípra nem annyira volt okosügyes a kutyám, de aztán rájött, hogy figyelnie kéne és szépen oda tudtam irányítani a dummyhoz. Danny első feladatánál először nekem kellett kidobni egy dummyt a handlernek (hozzátenném, életemben most sikerült oda dobnom ahova szerettem volna) majd walk up a másik irányba és egy jelölés. Ez egész jól ment, kicsit belesípolgattam azért. Az utolsó feladatról nem szeretnék beszélni…az első része kritikán aluli volt, a kutyámat behúzta az árok, és alig tudtam kiimádkozni őt onnan. Már azon gondolkoztam, hogy követem egyik versenyzőtársam példáját és kimegyek a kutyáért. A második része meg amennyire kaki volt az első annyira tökéletesen csinálta meg. Ebéd után segíteni mentem. Hát nem volt életem élménye, szörnyen meleg volt, nulla árnyék, és azt nem is említettem, hogy a rutin pakolásom nem volt a legjobb ötlet, ugyanis a téli nacim és bakancsom dobtam be a táskába. Szauna volt a javából… De egyébként nagyon érdekes volt innen figyelni a kutyákat, melyik hogyan keres, ezt a bíró mellől nem lehet látni – viszont így nem hallottam a bíró magyarázatát, pontjait stb. Szerencsére csak blindokat kellett kitennem, a dobást az elejétől leszögeztem, hogy nem vállalom. Több kárt tennék, mint hasznot. Este eredményhirdetésnél kiderült, a 30 E osztályos kutyából 7-en mentünk végig,és 5. lettünk Iannal. Nagyon elégedett voltam vele, mert nem volt egy egyszerű test. Gyors puszi puszi (nem cupp-cupp, bocsi mindenkinek, belső poén, sokan fogják érteni, akiknek kell :D ) majd irány Zalaegerszeg. A másnapi kiállítás esősen kezdődött, és nekem csak egy kérdés járt a fejemben végig: MIT KERESEK ÉN ITT??? Summa sumarum Ianről szuper képeket lőtt Balázs, és egy golden szukával, Happyvel BOS BEST IN SHOW 3. lettem. Jeeee…. húzzunk haza inkább….még a halászlé amit ettem se volt annyira jó L Hosszú, fárasztó hétvége volt, amiből elég lett volna, ha a szombati WT-re megyek, a showtime hanyagolható – bár a speciálon a társaság legalább jó volt. Megvan annak a hangulata a reptéren egy bögre finom kávé mellett írni a blog postot arról az útról, amiről éppen hazafelé tartasz. Fülhallgató be, a Disney World-ből éppen hazafelé tartó gyerekek zsivaját kizárni és csak arra gondolni milyen volt az elmúlt egy hét. Mégis nehéz elkezdeni, leginkább nehéz elhinni, hogy vége. Sosem voltam nagy USA rajongó. Voltam már itt egyszer, két éve, New Yorkban, de az valahogy nem fogott meg. Amikor Daniloval lekezdtük tervezgetni, hogy Florida-ba megyünk 1 hétre kiállítani, nem voltam valami extrán lelkes hangulatban, mert se Amerikáért, se a melegért nem rajongok. Egy kis kíváncsiság mégis volt bennem, hiszen annyit hallani arról, milyen fantasztikusak itt a kiállítások. Nem értettem, miben különbözhetnek annyira az Európai kiállításoktól, azt hittem, csak a távol varázsa - ahogy Széchenyi írta, „Nem csoda, ha az oroszlánvadászat aránylag könnyű sikerhez juttatja a hazai irót. Messziről jött ember legalábbis a közmondás szava szerint - könnyen beszél”, persze én most nem oroszlánvadászatra készültem, hanem a handlerek és a csillogó villogó kiállítások világáva. Ilyen érzésekkel indultam hát útnak a nagy útnak, kissé fáradtan és ziláltan (vasárnap este értem haza Nitráról és hétfő hajnalban indultam a reptérre). Igyekeztem előre összepakolni mindent, ám megvolt a para bennem, hogy vajon, mindent sikerült végiggondolnom, mindent átpakoltam-e... Szerencsére rendben le tudtam adni Bogarat, és készülhettem a hosszú repülőútra a szokásos adag Costas kávémmal, a szokásos helyemen. Frankfurtban szálltunk át, majd 10 órás út következett Orlandoba, ahol hosszú hosszú várakozás várt rám, vagy 4x el kellett mesélnem, hogy kutyakiállításra megyek, magyar kutyával az USA-ba, és hogy miért is jó ez - az egyik interjúvoló azt is közölte, ő eddig csak idős, kövér handlereket látott, nem is hiszi, hogy én is az vagyok. Nagy nehezen megkaptam a kutyámat, majd jött a nagy kérdés, hogy jutok el a shuttle vonattal a hatalmas boxommal és a bőröndjeimmel – mozgólépcsőkön keresztül. Végül egy kedves Lufthansa-s csajszi vállalta, hogy átviszik Bogárkát. Danilot is sikeresen megtaláltam, Bogár is megérkezett, és nem sokkal később Jose is (Bogár volt handlere, jelenleg az USAban él, ő jött el értünk a reptérre). Már a pillanatban, amikor beszálltam a kocsijába tudtam, hogy szuper 1 hetem lesz, bár akkor még nem sejtettem, hogy valójában mennyire fog tetszeni ez az egy hét. 2 órás út Spring Hill-ig, ahol a szállásunk volt. Persze én rögtön beájultam az ágyba, hiszen otthoni idő szerint már 5 óra volt!!!! Legutóbb nem viselt meg a jetlag, ám most annál inkább, reggel 4kor kipattant a szemem és egy percet se tudtam tovább aludni. Reggel igazi amcsi reggelit ettem, jó édes, cukros (amúgy kb mindenből cukormentest eszem-iszom, és nem is szeretem az édes dolgokat, csokit se nagyon tudok enni) palacsintát eperrel és banánnal, eperöntettel, tejszínhabbal. Hmmmm tiszta Norbi-update nem?! :D Majd Wallmartban vásároltunk pár dolgot (én jót puffogtam magamban, hogy ugyanaz a chuckit labdadobó ami itthon 5-8 ezer, kint 7 dolcsi), délben pedig kimentünk a kiállítás területére. Nem is tudom milyen szavakkal írjam le a helyet. Legfőképpen talán rendezett és tiszta. A mobil home-ok, amikben a legtöbb handler lakik, tökéletes rendszerben voltak, mellettük a kutyáknak és a kozmetikai dolgoknak hely, 2 nagy sátor a ringek két végében, ott lehetett foglalni magunknak grooming areat. A ringek között sátrak ahol az éppen aktuális bírálatot váró emberek lehetnek. Kíváncsi voltam másnap lesz-e tömeg, mennyire lehet elférni, de sejtettem, hogy ezzel nem lesz gond. A ringek hatalmasak, a talaj tükörsima, nincs gödör, nincs bucka, nincs hosszú fű. A ringek között rengeteg hely, hogy el lehessen férni. Az emberek egyébként golfkocsikkal közlekedtek a mobilhome-ok és a ringek között, kijelölt ösvényeken. Jose-val volt pár xolo is, akikről muszáj pár sort írnom, annyira lenyűgözött a fajta. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos lehet egy olyan fajta, akiknek nincs szőrük. És foguk sem igazán. És izzadnak. Na meg pattanásaik vannak. Igen, persze bőrradírozni kell őket, no meg naponta olajokkal kenegetni és kitenni őket napozni. Itt Európában sosem tetszett a fajta.... Borzalmas felsővonal, nulla szögellések, és csúnya bőr... Ám Carolina teljesen más volt. Gyönyörű anatómia, és lyan kisugárzás, amit nem lehet nem imádni. Másnap a kiállítás még a vártnál is jobban tetszett, a rengeteg kiállító annyira szuperül eloszlott ezen a hatalmas helyen, hogy fel sem tűnt mennyien vannak. Ezek között a körülmények között lehet igazán minőségi munkát végezni… az otthoni, európaiak közt… kevésbé. Ideje lenne ebben tanulnunk Amerikától. (a kutyákban nem kell, de kiállítás szervezésben igen.) Be kell, hogy valljam, először azt se tudtam a ringben mit hogyan kell csinálni – mármint nem azt, hogy hogyan állítsam be a kutyát, vagy hogyan mozgassam. De az egész bírálat egyébként ugyanúgy zajlott minden bírónál, nagyon rendezetten, precízen, és persze a bírók természetesnek vették, hogy ezt mindenki tudja. Persze a második napra már tudtam, hogy szépen oda kell állni az asztalhoz, megvárni a kis szalagocskát, majd nem megyek ki, nem bírálják a special osztályt külön, hanem csak a fajtagyőztes összevetésben. A következő napok elég egyformán teltek, hajnalban kimentünk a showra, fagyoskodtunk reggel, kávéztunk, reggeliztünk (amúgy, ingyen Dunkin Dougnats és kávé volt mindenkinek – aki időben odaért persze) Bogarat felvezettem, majd megnéztem minden nap pár fajta bírálatát és fotózgattam. Délben pedig owner handled csoportra készültem. A négyből Bogár háromszor helyezve lett (2x 3., és 1x 2.) a csoportban, aminek nagyon örültem természetesen. Miután végeztünk átmentünk a „rendes” BIS-t megnézni, általában Petrával (Olasz Cattle Dogos handler) beszélgettük végig. Variációk a Floridai reggelekre.... Nagy élmény volt azokat a kutyákat, handlereket látni, akiket eddig csak adverteken, magazinokban láttam – mint pl Preston, az 5 nap fajtagyőztes pulija, aki egyébként az USA No 1 kutyája. Tagadhatatlan, hogy nagyon látványos kutyák voltak, remekül felvezetve az esetek nagy százalékában. Persze, voltak borzalmas kutyák (egy nap egész pofás volt a golden BOB, de a többi nap sírhatnékom volt tőlük). Érdekes volt, hogy minden nap majdnem más kutyák konkuráltak a csoportban a kedvenc dobermanom pl csak egyszer volt fajtagyőztes.... talán az egyik kedvenc fotóm - jelenetem volt a kiállításon - kinek mennyit ér a győzelem... Hihetetlen volt számomra, hogy bárhol, bármit ott hagyhattam, senki nem nyúlt hozzá. A hivatalos fotós standot nem, hogy senki nem használta, de még az otthagyott gépet se piszkálta. És nem gagyi gép volt, nem gagyi obival.... Vasárnap délben éppen arra vártunk, hogy a bíró végezzen, és egy fotót csinálhassunk vele, amikor bemondták, a show-t azonnal befejezik, a bírálatok abbamaradnak, mert a kiállítás területe nem biztonságos a nagy szél miatt. Petrától később megtudtam, egy nagy sátrat felkapott a szél. Este egy kis tornádóriasztásban is részünk volt, hatalmas szél, vihar volt, a TV-ben 10 percenként bemondták, hogy életveszélyes a biztonságos épületeket elhagyni, a mobile home-ok megsemmisülhetnek. Hát, paráztam, rendesen! Hétfő kicsit szomorkás hangulatban telt, nagyon jól éreztem magam, rengeteget nevettem, élveztem a napsütést (ez az a meleg volt amit általában én is el tudtam viselni, főleg az erős szél miatt). Persze sokat gondoltam kis Jánoskámra otthon, és nagyon hiányzott, de… de valahogy mégis nehéz ezt a hetet csak úgy lezárni, itt hagyni.
Eljött az évnek ez az időszaka is, amikor egy bögre forró, karácsonyízű teát kortyolgatva írom az éves blog bejegyzést esténként – pedig egyébként a még le nem tudott vizsgáimra kéne készülnöm. Idén nem sokat postoltam, így nagyon sok mindenről kell most írnom. Megint olyan érzésem van, mintha legalább 2-3 év történéseit kéne összegeznem. Eseménydús évünk volt, megint úgy érzem, sokkal több dolog történt, mint az eddigi évek során, mintha minden év túlszárnyalná az előzőt. Nagyon sok minden változott, mint mindig, lettek új barátok és veszítettem el barátságokat. Ám idén, valahogy még inkább jellemző volt, hogy megszakadtak kapcsolatok. Nagyon sokan megbántottak, de tudom, hogy én is rengeteg embert megbántottam. Miért kellett ez? Mert belefáradtam abba, hogy mindenkinek mindig meg akarjak felelni. Abba, hogy álszent emberek vesznek körül. Semmit nem utálok jobban, mint a kétszínűséget és az álszentséget. Néha elgondolkoztam, vajon ezeket a hazugságokat ők maguk is elhiszik? Már nem érdekel, hogy olyanoknak feleljek meg, akik mindegy mit teszek, és hogyan, sosem leszek elég jó. Ellenben olyan emberekkel lettem jóba, akikkel sosem gondoltam volna és sok barátság megerősödött a nehéz időkben. Bár tudom, bizonyos körökben idén nemkívánatos személy lettem, és még érdekes dolgokat is megtudtam magamról, mint hogy szeretek „felfelé nyalni” valamint „oda nyalok ahonnan többet remélek”. Kívánom az összes ezt hangoztató embernek, hogy egyszer, csak egy picit értsék meg, hogy nem minden az emberek kihasználásáról szól. Mert meglepő, de nekem a kutyázás hobbi – még mindig -, és olyan mindegy, hogy a kutyáim mit kapnak egy-egy versenyen, pláne egy-egy kiállításon, én pontosan ugyan annyira jól fogom érezni magam, így érdekbarátságokra a legkevésbé sincs szükségem. Ellenben amit mondok, azt felvállalom, és akit nem szívlelek, annak nem keresem a társaságát. Pláne, hogy a barátaimra sincs rendesen időm, nem hogy azokra, akiket nem szeretek. Na de elég az eszmefuttatásból, megérne egy külön postot, nézzük inkább mik is történtek velünk. Az idei kiállítási szezont nagyon korán kezdtük, január első hetében a budapesti Magyar Fajta Speciálon és President Cupon. Vagány Mészáros Mihály Bíróúr alatt (akit azt hiszem, nem kell semmilyen komolyan kutyázó sporttársnak bemutatnom, így ez az eredmény egy, a kevés eredmények közül, amit értékelek, és amire nagyon büszke vagyok - ráadásul, Vagány előtte nálunk volt pár hétig) Puppy Best in Show lett. Chelsea a labrador befejezte az Interchampion címét (még mindig hihetetlen élmény ezzel a kutyával a ringben lenni, kedvenckém). Jázmin a német vizsla Fajtagyőztes, míg Nico az akita Legszebb Kan lett ezen a hétvégén (a szintén nagy nemzetközi ismertségnek örvendő Laurent Pichard bíróúrnál). A következő állomás Nitra volt, Nicoval, több – kevesebb szerencsével, de Nitrát nem is a csúcs bírói listái miatt, hanem a jó hangulatáért szeretjük. Ezután Fokos és Fruzsika vendégeskedett nálunk egy kicsit. Fehova mint minden évben, idén is gyilkos volt. Ide mindenki nevezni szeretne, meg amúgy is nagy a tömeg (emberiszonyom ilyenkor az egekben), klubkiállítások a bírálatok után. Legkedvesebb Szobatársam, Anna husky hölgyeménye, Angie Junior Best in Speciality Show lett, Butch 2x Fajtagyőztes, csak, hogy a legkiemelkedőbbeket említsem, volt szerencsém „kipróbálni” Nathant a beauceront, aki tünemény kispasi volt, és olvadoztam mellette a ringben. Annyira nem kutyás, mégis nagy jelentősége van számomra, és az életünkre. Tagja lettem egy nagy nemzetközi vadászati és vadvédelmi szervezetnek, a CIC-nek. Nagyon nagy motivációt adott, hogy megismerhettem olyan embereket, akik hasonlóan nagy lelkesedéssel gondolnak a vadászatra, és hasonló elvekkel rendelkeznek. Márciust a kedvenc programommal, Working Testtel kezdtük, Sopronban. Azt hiszem, emlékezetes verseny marad ez az esemény. Iannal kiestünk az utolsó feladatnál, de egészen élveztem az egészet. Najó, szörnyen izgultam a feladatok közben, de a hangulat fergeteges volt! Egy egy ilyen hétvége után mindig újult erővel fogtam neki a sulinak, munkának, vagy a kiállításoknak. Következő héten repültem UK-be, Berylékhez, a Cruftsra. Fantasztikus napokat tölthettem ott, maga a mennyország. Aki ismer, tudja, mennyire rajongom az egész Brit stílusért. Teázgatás, a nyelv, a házak, az életstílus…. Imádom! Hab a tortán, hogy ez a Crufts igazán eredményes volt számunkra. Jamie a golden szűkítve lett, Theo a tacskó 2x 1st Prize, és Best Puppy Dog, Duncan a Corgie is megnyerte az osztályát. Kívánhat valaki ennél többet élete második Crufts-jára? Azt ne is említsem, hogy a BIS-t az első sorból nézhettem, és fotózhattam hála a Press Cardomnak?! Crufts után kis kultúrsokként ért az ukrajnai kiállítás. Borzalmas szervezés, borzalmas környezet…. Kutyáink szépen szerepeltek (Ian is és Butch is BOG3), de egyébként soha többet Ukrajna, köszönöm szépen! (Őszintén, legbelül tudom, hogy kamu, és Európakiállításra kénytelen leszek kimenni a feketelistás országba) Vagány pulika is vendégeskedett nálunk kicsit, aki később nagy sikereket hozott nekünk, de a nálunk töltött ideje ettől függetlenül is igen kedves volt nekem, a tüneményesebb kiskutya volt aki valaha megfordult nálunk! Emellett megérkezett nagy reménységünk, Daisy az akita is gazdájához, akivel szorgalmasan gyakoroltunk a következő kiállításokra. Áprilist OVK Field Trialon kezdtem, sajnos nem sok időm maradt a klubra az év további részében, amit nagyon sajnálok, mert a velük eltöltött idő mindig nagy feltöltődés volt. Maribor CACIB a sok hihetetlen eredmény után egy "kis" visszaesés volt, de ez a kiállítás eredménytől függetlenül kedvenc marad a szuper szervezéssel, helyszínnel és az igazi szlovén kiállítások hangulatával. No meg, itt vettem meg első Evelin kosztümömet :) Nagy kalandban volt még ebben a hónapban részem, Franciaországba utaztam pár napra trainingezni pár show és pár munkagoldent kiállításra, majd a Német Klubkiállításon fel is vezettem őket. Különösen nagy élmény volt egy munkagoldennel dolgozni kiállításon, és alapjaiban megdöntötte a véleményemet sok mindennel kapcsolatban. Következett Daisy debütálása, a baby BIS 2. helyét hozta el, ám ez még csak a kezdet volt vele kapcsolatban. Sejtettük, hogy nagy jövő áll előtte, ám nem gondoltuk, hogy egy kivételével minden kiállításon a BIS dobogón fog állni. Ezen a napon jött a nagy hír is, hogy Ian az év Top Show Golden Retrievere lett. Nem volt titok, hogy ez volt a célom a tavalyi eredményeivel, és ezért dolgoztunk, hogy ez meglegyen. Ezután megérdemelt pihenője következett kiállítások terén. Szilvásvárad CACIB tökéletesen beleillet az idei kiállítások sablonjába. Rossz idő, jó társaság, tartalmas beszélgetések és eredményes napok. Május a sok szép kiállítási eredményen kívül egy új ideiglenes családtagot is hozott nekünk. Bogár, a híres puli, aki már tavaly is volt nálam, visszajött, hogy Európában is megmutassa magát. Már szörnyen vártam az érkezését, ami nem ment zökkenőmentesen, de azóta szerencsére minden a legnagyobb rendben megy, Bogár teljesen beilleszkedett, csodálatos eredményeket ért el, amire azt hiszem, minden pulis büszke lehet. Azóta is boldogan él velünk, és köszöni szépen, marad még kicsit sokak bánatára. A Work and Show hétvége is jó kikapcsolódás volt, el tudnám minden hétvégén viselni, hogy ne csak kiállításon dolgozzak, de ki is kapcsolódjak ilyen társasággal, ilyen helyszínen. Éjszakai fürdőzés Lilivel azt hiszem, kedvenc marad. No, meg, mekkora mákunk volt, hogy ott volt Bogár és keltett minket reggel…. Pillanatok, amiket 20 év múlva is emlegetni fogunk :) Ian kitűnő 4 lett egy erős open osztályban, Mia, az új reménységünk res Baby BISS, Ian & Motomoto kutyapár 2., és Senior handling 1. hely Iannal. Azért itt megjegyezném, sosem izgultam JH közben, de minden alkalommal amikor bementem senior handlingbe, aminek viccnek kéne lennie, és Marianne bírált, mindig volt egy kis izgulás, mert tudtam, neki vannak elvárásai. De ettől függetlenül, azt kell, hogy mondjam, hiányzik a jh! Grand Prix is szuperül alakult, kicsit stresszesen, de azért túléltük. Fruzsika Csoport 3-al búcsúzott az évre a ringektől, Bogár 2x rCACIB-bal kezdte meg Európai karrierjét, mivel egy nap úgy döntöttem nem viszem be. Nico is elbúcsúzott egy időre a kiállításoktól júniusban, egy stílusos BIS 3 helyezéssel, ezzel ő lett idén az egyetlen BIS helyezett kutyám. Nem mondom, hogy rossz kiállítási nap volt, 3 kutyánkból 3 dobogós a csoportban! Daisy is tarolt Becejen, Szerbiában egy következő hétvégén, Baby BIS lett, Maggie tacsi pedig Csoport 2. Bogár BOB, Következő hétvégén pedig Irigen lett fajatgyőztes ismét, és fejezte be a Grand Ch címét. A Szerb kiállítások azok, amiket nem a szervezettségük, a jó bíróik, vagy a fantasztikus minőségű kutyáik miatt szeretem, hanem a sok kedves szerb barátom miatt. Nikivel Szarajevoban is jártunk, Bogár mind a 3 kiállításon helyezve lett a csoportban (ami valljuk be, szokatlan Bosniában) egyszer 1., utána 2. egy gyönyörű sheltie után. Sajnos az idő nem kedvezett nekünk (ki gondolta, hogy nyár közepén 10 fok alatti hőmérséklet, szakadó eső vár minket?), de Nikivel mindig egy élmény kiállításra járni. Eltöltöttünk Iannal két hetet Budakeszin a CIC irodában nyári gyakorlaton, és elkezdtünk Karai Csabához járni trainingezni. Csaba nagyon gyorsan felismerte azokat a nagy problémákat, amik lehúzták a teljesítményünket, és igen gyorsan segített nekünk túllendülni rajtuk, így már a trainingek nem gyomorgörccsel teltek, hanem a hét fénypontjai voltak. Életem legrosszabb hétvégéje az Oradea-Debrecen-Oradea trio hétvégéje volt. Címszavakban mesélném el: fáradt voltam; nem volt hely; meleg volt; kapkodás; lemondták hajlnal 3-kor a szállásunkat amikor odaértünk.... De hogy a jó oldalát is nézzük: Bogár Román Ch lett és Csoport 2, a két thai ricsi lányka (akik egyébként nálunk vendégeskedtek előtte) Román és Magyar CH, ahogy Koda, Blanka huskyja is, a legjobb barátnőmmel voltam, aki nélkül tuti idegösszeomlást kapok és ott maradok. Valamint nagy élmény volt a BISben felvezetni Djangot a rodéziait is. Augusztusban a Tardosi training napokra is elmentünk a pulikkal és Iannal (Vagány is velünk volt, készültünk az Európa kiállításra). Nagyon örülök, hogy legalább egy táborba sikerült Iannal eljutnunk idén, az évünk legszebb pár napja volt azt hiszem. Rég éreztem ilyen jól magam, és szuper volt, hogy ilyen gyorsan befogadott a Csapat. Sokat jelentett ez nekem, hogy egy ilyen baráti társasághoz tartozhatok, egy ennyire összetartó és egymást segítő és támogató, igazi CSAPAThoz. Köszönöm Nektek! A tábor és a kemény munka meghozta az eredményét, Iannal kvalifikáltunka következő WT-nken, habár nem nyújtottuk a legjobb formánkat, de azért végigcsináltuk. A Tábpr után Békéscsaba CACIB-ra mentünk, ahol Vagány Junior BIS lett, és Ian-t is elvittem "poénból" egy resCACIB-ért egy napra, másnap pedig Tomikát vezettem fel, valamint az én kedvec Csipkémet. Közben a Csépai pár utánozhatatlan vendégszeretét élvezhettük. Még egy feledhetetlen élmény marad ez a show, ugyanis nem csak mi nyertük meg a JBIS-t, de mellettem nem más állt, másoddiként, mint Niki! Ezt örökre emlegetni fogjuk! Kuvasz világkupa a Hortobágyon (amit végigaludtam hála a 2 óra alvásnak ami a WT hazaérkezésünk és a VK indulás közé besűrítettünk), ahol egyébként Bátor osztályt nyert, és a többi HP is sok szép eredményt hozott, amit már fel sem tudok sorolni sajnos, majd egy vadászhölgy konferencia, végül pedig az Európakiállítás volt a programon. EDS-en Vagány fiatal Európagyőztes és Legszebb fiatal lett. Valamint megérkezett másik ideiglenes családtagunk, Gem a 4 hónapos puli csajszi is, aki egy igazi energiabomba tele szeretettel. Eljött a szeptember, amit rögtön egy olyan hétvégével kezdtünk, amit sosem fogok elfelejteni. Még mindig hihetetlen belegondolni, hogy megcsináltuk. Iannal megnyertük az MLRE Working Testjét 77/80 ponttal. Mi. Mi, akik alig tudtak pár hónapja kvalifikálni. Akik mindig kiestek, akik szörnyen bénák voltak, és akikben senki nem hitt. Akiknek azt mondták, inkább hagyják abba. Köszönöm a Gundogs.hu CSAPATnak hogy ott voltak, biztattak, Daniellának és Lilinek, hogy velem együtt sírtak. Ez mindennél többet jelentett nekem. Szerbiai kiállítások, Komárom CACIB, Makó, Dunaújváros, és vadászatok…. mind-mind sok szép emlék, sok kedves baráttal, szuper hangulattal. Főleg a komáromi retriever és vízikutya speciál hangulata marad emlékezetes. Emellett mivel nagyon szuper órarendem lett ebben a szemeszterben, és már szerdánként hazajártam, minden héten legalább egyszer elmentünk Keszire trainingezni Csabához. A novemberem inkább „saját magamról”, a kutyáimról és az igazi kikapcsolódásról szólt, 2 kiállítással összesen Tihanyban és Zagrabban – ahová Nikivel mentem, ami ilyenkor inkább szórakozás, mint kemény, uncsi munka. WRCH Field Trial-ra is eljutottam novemberben, ami szintén egy nagyon nagy élmény volt. Fantasztikus társaság, szuper kutyák…. Jövőre ennél kicsit több ilyen helyre kell eljutnom! Lengyelországban is voltam az első GYSU-mon (Global Youth for Sustainable Use – CIC-s konferencia a fenntartható vadászatért) ami ismét egy nagy fénypontja volt az évnek. Ennyi csodálatos, intelligens és lelkes fiatallal nem sokszor találkoztam. Decemberben egy Nitrai kiállításra mentünk el – amin szörnyen beteg voltam, de a társaság segített kicsit elfeledkezni róla, egyébként a vizsgáimra próbáltam fókuszálni. Egyébként újabb Csoport 2. Bogárnak. Már-már mellékes. Ezután az igazán megérdemelt pihenés és feltöltődés várt rám. Meglátogattam kisFruzsikat, akik gyönyörű babák lettek!!! Majd egy OVK-s fogoly és fácánvadászaton fotózgattam kicsit és találkoztam a rég nem látott barátaim, és egy Gundogs.hu-s karácsonyi trainingen szórakoztunk egy sort. Végül, pedig egy Kaskantyúi vadászattal koronáztuk az évet. Eddig nagyon sokszor kiszámoltam és végén, hogy hány Fajtagyőztes címet hoztunk haza, vagy hány Championt, esetleg hány országban jártunk. De már annyira nem ez a fontos… Meg, amúgy se tudnám az összeeset, hiány nélkül összeszedni. Mindegy hány országban járok, ha azokkal vagyok, akik igazán epic-é tesznek egy hétvégét.
Talán leghálásabb azért vagyok, hogy két szuper csapat tagja lehettem ebben az évben. Nem csak trainingező társakat, de barátokat is kaptam. Valamint nem csak két pulit, hanem pár fantasztikus barátot, ismerőst és rengeteg tudást és lehetőséget, amiért nem győzök minden nap hálát adni. Úgy érzem, most, amikor visszatekintek, erre az évre minden a helyén van, minden egyensúlyban. Megkaptam, amire vágytam, minden célomat túlszárnyaltam. Nincs hiányérzet, nincs megbánás, nincs tüske. Helyére került a 2016-os kirakós minden darabja. Mik a célok 2017-re? Nem sok van… de azok nagyok. Legkésőbb egy év múlva megtudjátok, ígérem. Csak figyeljetek! Egyre több helyen lehet olvasni - főképp azoknál a gazdinál/tenyésztőknél, akik nem engedhetik meg maguknak a handlereket (és itt most nem a pár eurókért rohangáló junior handlerekre gondolok, hanem a már több évtizede a szakmában dolgozó, nagy tudású, profikra gondolok) - hogy a felvezetők azok, akik tönkreteszik a fajtákat, a kiállításokat.... De miért? Miért kell a handlerekre fogni mindent... hiszen nem ők tenyésztenek, nem ők viszik el egyre rosszabb és rosszabb irányba a fajtákat, és még a címeket sem ők maguk osztogatják ki.
A napokban egy zárt golden retrieveres kiállításos csoportban alakult ki egy szép kis "beszélgetés" ahol minden kommentben megtalálható volt a felvezető szapulása, hogy bezzeg ő mindig nyer, csak azért nyert most is a kutya, mert az illető kezében volt...Korrupció vád, és gúnyos megjegyzések a handlerrel kapcsolatban. A címeket mindig mindenki sajnálja... de vajon, a sok ezer km-t, az éveken át tartó hosszú munkát, hétvégéről hétvégére utazásokat, azt, hogy nem lehet olyan nap amikor "most nincs kedvem", vagy az éppen betegen végigszenvedett kiállításokat miért nem sajnálja senki? Egy handler nem engedheti meg magának, hogy csak úgy beessen a ringbe, vagy, hogy ne 110%-osan teljesítsen.Míg másoknak kikapcsolódás a kiállítás, nekik ez munka. Nem késhetnek, nem tehetik meg, hogy a kutya ne legyen tökéletesen megkozmetikázva. Nem sajnálni kell a handlereket, csak belegondolni, hogy az, hogy most ott vannak ahol éppen, az hosszú évek munkája, és az áldozat, hogy nincs hétvégéd, buli a barátokkal, családi ebéd, vagy csak pihenés. Még mielőtt azt hinné valaki, teljesen hülye, vagy naiv vagyok leszögezem: nagyon jól tudom, hogy hogyan is működnek a kiállítások, de nyíltan korrupcióval vádolni a handlereket és bírókat, miközben a küllembírálat egy félig meddig szubjektív döntés, elég merész. Legfőképp úgy, hogy aki már 1-2 éve kiállít elég gyorsan szerez magának bíróismerősöket, hamarosan jönnek a FB taggelések, és ha jól megnéznék... lenne pár bíróval váltott FB üzenet. Nincs is ezzel gond, mindenki ezt csinálja.. .de akkor miért is vagyunk álszentek? Már megint? Elvakultak vagyunk saját kedvenceinkkel kapcsolatban, és túlságosan tapasztaltnak és nagy tudásúnak érezzük magunkat pár fajtagyőztes esetleg csoportgyőztes cím után - amit persze olyan bírónál szereztünk akinél a., számtalan like-ot nyomtunk és kommentet írtunk a képei alá; b., legalább egy üzenetet váltottunk privátban; c., tuti ismerős a közösségi hálón; d., már több soron bírálta a kutyáinkat előző kiállításokon. És őszintén, nem sok olyan bírót ismerek akinek az előbb felsoroltak egy picit is legalább ne számítanának. Miért is vagyunk kiakadva, ha velünk megtették, majd mással is megteszik? (persze, persze, az a bíró, aki nekünk adja a címet az a korrekt, a többi a hülye. Mi lenne, ha az órákon át tartó facebook veszekedések helyett esetleg elolvasnánk még egyszer a sandardet, vagy egy kicsit kutakodnánk a fajtánk múltjával kapcsolatban (szomorú, hogy a legtöbb tenyésztőnek gőze sincs pár igen fontos adatról ami a fajtája történelmét illeti). Szóval.... hagyjuk abba az álszenteskedés, ne a handlereket hibáztassuk, és ne nyerni akarjunk mindig, hanem élvezzük! Tudom, hogy ez a téma igen kényes, de régóta gondolkozom már, hogy leírjam a véleményem, tapasztalatomat róla. Eddig Európa 12 országában vezettem fel kutyákat kutyakiállításokon, és ezzel most nem azt szeretném mondani, hogy egy szuper handler vagyok, és tudom, a legtöbb handler lazán megduplázza ezt a számot, de azt hiszem, megtapasztaltam már jó pár kiállítás szervezőbrigádját és a minőséget a kiállítások között. Nagyon sajnálom, hogy a bíróváltoztatás igen nagy trend lett manapság néhány Magyar (és most bocsánat a kifejezésért, déli és keleti) kiállításokon. Tudom, mind tapasztaltuk nagyobb, Európa-, Világkiállításon, vagy akár a Cruftson is. Balesetek, váratlan fordulatok az ember életében mindig történnek, de nem hiszem el, hogy majdnem MINDEN magyar kiállításon ilyen problémák miatt kellett bírót cserélni. A legrosszabb pedig most jön - néha be sem jelentik és a ring szélénél tudatosul csak, vagy mondjuk 2 nappal a kiállítás előtt.
Nem is lenne ezzel probléma, ha az új bíró specialista lenne, vagy hasonló az előzőhöz. Mos komolyan? Amikor nevezünk egy bíróhoz akkor elfogadjuk és TISZTELETBEN tartjuk a döntését, de hogyan tisztelhetnék valamit, amire mondjuk esetleg sosem lettem volna kíváncsi? Persze, a nevezési díjat ígyis úgyis ki kell fizetned, mindegy, elmész-e a kiállítasra vagy sem, és valószínűleg lesz egy szörnyű napod. A másik téma, ami igazán zavar, hogy ugyanazok abírók bírálják évek óta az adott fajtákat. 2-3 bírál majdnem végig nemzeti kiállítások szintjén - valamint aligha kapsz rendes leíró bírálatot és a kb 20 euróért amit kiperkáltál, futhatsz egy kört a kutyáddal, és ugyanazokat a sorokat kapot mindig: "jó fej, jó csontozat, jó mozgás". Miért mennél ugyanahhoz a bíróhoz újra és újra és kapnád ugyanazt az eredményt? Elég uncsi ugyanazt a forgatókönyvet látni hétvégéről hétvégére, nem? Mindig is szerettem az Egyesült Királyságból hívott bírókhoz nevezni, ott ugyanis tökéletesen el tudod képzelni a kutyáta bírálatot olvasva. Szóval, miért is nevezünk a nem specialista bírókhoz? Ezekért a szavakért és néhány csillivilli címért. De a kiállításoknak nem ilyennek kéne lennie.... Amikor Skóciában voltam meglátogatni pár golden tenyésztő barátomat, megkérdezték kb hány golden retrievert szoktak nevezni egy átlagos Magyar - vagy Európai kiállításra? Szégyelltem elmondani, hogy kevesebbet mint náluk EGY osztályba. Pár évvel ezelőtt, talán 2012-ben az egyik legnevesebb magyar kiállításon több mint 80 golden retriever volt nevezve - ez a szám a tavalyi évben kevesebb mint 20 volt!!!! Tudnotok kell, hogy az eladott törzskönyves kutyák száma nő az országunkban, és a minőségnek is nőnie kéne, ugyanis szigorodtak a tenyésztési szabályzatok. Mi történt? Valószínűleg mindannyiunknak elege van az all rounder bírókból. Hova megy az összes pénz? Miért nem tudnak a szervezők jó bírókat hívni? Azt hiszem mindannyian emlékezni fogunk azokra az alkalmakra amikor specialista bírókat hívtak, a nevezési létszám megduplázódott...... MAjd bíróváltozás! Azt hiszem, sürgősen tenni kéne valamit, különben nagy bajban van a sportunk.... |
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |