Bodajk, Gaja szurdok az egyik kedvenc kirándulóhelyem. Először Kriszti barátnőmmel jártunk erre, aztán azóta Petivel is visszatértünk párszor egy-egy vasárnapi ebéd lemozgatásaként. Szeretem, mert ezer arca van ennek a helynek, Gaja-patak már-már szürreálisan égszínkék vize, szálerdők, szurdokok, tavacska, hegyek... A környék szinte kimeríthetetlen túraútvonalakat rejt, én most egy bő 4 kilis kört hozok nektek, melynek a végén van egy kicsit meredekebb, pár 100 méteres szakasz is, illetve érinti a Károlyi-kilátót, melyből remek kilátás nyílik a környékre.
A track a Tölgyes Tábor mellől indul, ahol pár autónyi parkolóhely is van, a tábor előtti kis úton kell behajtani, ha Bodajk felől érkezünk. Teszteltem az új Polar Vantage V órámat is, amire előzetesen rátöltöttem a Track-et, hogy biztosan azon az úton menjünk, amit elterveztem - még így is majdnem eltévedtünk, de hát csak hoztuk a formánkat.
Egyébként fogadtunk a séta elején Petivel egy vacsiban, vizesek lesznek-e a blökik a séta végére...
Ha beköszönt a tavasz rengeteg család kirándul erre, tehát ha kietlen, nyugodt feltöltődésre vágyunk, akkor maximum szakadó esőben ajánlom a helyet. A terület egyébként viszonylag vadjárta - legalábbis Ian folyamatosan éber tekintete ezt sugallta, de egyébként nem találkoztunk egyetlen vaddal sem.
Bátran ajánlom a kevésbé fitt túrázni vágyóknak is, ugyanis mindösszesen 130 méter a szintkülönbség, többnyire könnyen járható, széles utakon, így különösebben technikai ruházatra sincs szükségünk.
A kilátónál vigyázzunk, nehogy a vasszerkezetbe beakadjon a blöki körme, és leszakítsa. Nekem szerencsére egyszer sem fordult még elő ilyen, és szerencsére Ianék nem annyira bátrak, hogy levessék magukat a mélybe a domboldalról.
Végezetül fogadjátok szeretettel az első kis vlogszerűségünket, amivel jócskán megszenvedtem, nem vagyok ebben túl jártas, de hát ebbe is bele kell jönni...
Ja, és életemben először én nyertem a fogadást - ismeritek azt a mémet, amiben arról van szó, mitől érzed magad nagyon powerfulnak, igaz? - úgyhogy elégedetten majszolhattam a boros-rákos tésztámat.
0 Comments
Gyakorlatilag lassan egy évtizede legjobb barátnőm Blanka, - vagy, ahogy legtöbben ismerik blogjáról, Huskyblanka,- igazából már családtagnak számít nálunk. Tavaly kiköltözött Norvégiába, ami miatt elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Júliusban pedig végre sikerült kis időt szakítanom, és kiutaznom, hogy meglátogassam őt. Rendkívül élveztem ezt a közel egy hetet, igazi elvonulás volt a mindennapok mókuskerekéből – ami egyébként fel sem tűnik, hogy az lenne, hiszen szeretem a munkám. Rengeteget futottunk, és sétáltunk a kutyákkal. Ami nekem elsőként szembetűnt, és nagyon szimpatikus volt kint, hogy nem láttam kóbor kutyákat, vagy épp póráz nélkül flangálókat. Mikaltól, Blanki párjától megtudtam, tilos a kutyákat elengedni márciustól augusztusig, ugyanis ilyenkor van a legtöbb faj utódnevelési időszaka (itthon is…) amiben nagy kárt tudnak tenni a póráz nélkül rohangáló kutyusok. És ha hiszitek, ha nem, a Norvégok vannak annyira szabálykövetőek, hogy eszük ágában sincs ezt megszegni. Volt lehetőségem kipróbálni az új Non-Stop CaniX canicross övet is egy túra alkalmával, Kodácska volt elém bekötve, aki nem is volt rest húzni sokszor. Elsőre furcsa volt, hogy lentebb volt az a pont, ahol húzott, de ez csak pár percig tűnt fel, utána kifejezetten kényelmes volt, sokkal jobban kíméli az ember törzsét, és segít a helyes futótechnikában is. Ha nem évi 1x indulnék CC versenyen, tuti hoztam volna haza egyet… Nagy álmom volt, hogy egy estét kint töltsünk, a szabad ég alatt, függő ágyakban. Ez csak számomra nagy dolog, és különleges élmény, tudniillik a skandinávok nagyon természetközeliek, amiért csak irigyelni tudom egyébként őket. Így nőnek fel, számukra természetes az, hogy nem számítógépen játszanak, vagy plázákban vásárolgatnak egész nap, csak luxushotelekben szállnak meg, hanem, hogy kint túráznak esőben is, kint alszanak a szabad ég alatt, az otthon fogyasztott hús nagy részét ők maguk vadásszák. Nem véletlenül ilyen magas a vadászok száma ebben a régióban, itt nem mint állatgyilkosság, valami gonosz tettként van elkönyvelve, hanem mint egy természetes szabadidős sport, élelemszerzési lehetőség, és szükséges gazdálkodási folyamat. Szombat este el is mentünk vadkempingezni, Mikal gyönyörű helyet választott, egy kis félszigetet, nagyszerű kilátással a tóra. Kicsit csöpögött az eső, de ez nem zavart senkit. Amíg mi a függőágyakat logikáztuk fel Blankával – amennyire reménytelennek indult, annyira jól megoldottuk, nagyon büszke vagyok magunkra – Mikal fát vágni ment, hogy tudjunk egy kis tüzet rakni. Már otthon megvacsoráztunk, így csak kis nassolnivalót hoztunk. A kutyák – Mikal német vizsla keveréke (miután megtudtam, nem szereti a Sleddog jelzőt, meg nekem amúgy is bonyolult melyik mix pontosan mit is jelent J )egy Non-Stopos Sleeping bagben kucorodott össze éjjelre, a kicsik meg egy jávorbőrön (mi máson…? :D) melegítették egymást kis kabátkáikban, nekik azért hűvös volt az éjszaka. Nem mondom, én is magamra aggattam minden létező ruhadarabom. Varázslatos élmény volt, ráadásul a magyar vadászok szívéhez oly’ közel álló erdők királynője, a szalonka is színesítette az estét, órákig cippogott a közeli fákról. Ennél már csak talán az lett volna különlegesebb ha jávor, vagy rénszarvasbőgést hallgatunk… De az már giccses lett volna, meg most nem is annak van itt az ideje. Sajnos a hazautam is eljött, furcsa volt visszatérni a valóságba, a melegbe (én mindig is erre a tizenpár fokra voltam kalibrálva), újra csinos ruhát húzni, sminkelni magam reggelente, és nem Norvégia legnagyobb tavának Pazar látképében gyönyörködni a reggeli kávém szürcsölése mellett, miközben Tivocska simiért kuncsorog.
|
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |