Senki sem születik mindentudónak, és ahogy a kutyáinknak is szüksége van a képességeik és tudásuk fejlesztésére, úgy bizony a gazdiknak is. A mai, modern világban a lehetőségek korlátlan tárháza áll rendelkezésünkre, ha oltani akarnánk a tudásszomjunkat. Ám, hogy a műhelytitkok közül mi az, amit érdemes megfogadni, s leginkább ki az, akitől érdemes egyáltalán tanulni vagy tanácsot kérni, igen sok fejtörést okozhat. Néhány évtizeddel ezelőtt az információáramlás sokkalta lassabban történt, mint napjainkban. Nem volt elég egy kényelmes fotel és egy okostelefon ahhoz, hogy úgymond minden csínját-bínját kitanulja egy lelkes kezdő a vadászkutyázásnak. Ahhoz kint kellett lenni hóban, fagyban, sárban, esőben és kánikulában, s nem utolsó sorban bizonyítani kellett, hogy a rutinos, tapasztalt szakmabeliek beavassák az illetőt az ebnevelés rejtelmeibe. Most pedig? Elég, ha belépünk egy-egy Facebook-csoportba, ahol minden tag szívesen szolgál jó tanácsokkal a kutyakiképzés legmagasabb szintjeiről. Ezen kívül – egyesek legalábbis úgy vannak vele –, hogy semmi egyébre nincsen szükség, minthogy kövessünk pár „hírességet” Instagramon, vagy feliratkozzunk egy „kutyasuttogó” YouTube-csatornájára, s a dolog megy majd magától. Esetleg jobb esetben pár könyvet is a kezünkbe vehetünk, de az sajnos sokak számára már eléggé ódivatú… Ha pedig úgy döntenénk, saját szemünkkel lesnénk el a praktikákat, sorban állnak az önjelölt „profi” szakemberek, akik vállalják, hogy az újdonsült gazdit és kutyáját (vagy csak a négylábút) eljuttatják a legmagasabb szintekig. Szívfájdalom, de egyre több az ilyen határtalan önbizalommal rendelkező „dog coach” aki kihasználja a kezdők naivitását, és hangzatos reklámszövegekkel adja el – nem csekély anyagi ellenszolgáltatás fejében – egyébként hiányos tudását. Sokszor nem is szánt szándékkal, pusztán rutintalanságból megfelelő szakmai háttér nélkül több kárt tudnak tenni, mint hasznot hajtani. Arról pedig ne is beszéljünk, mi történik, ha borzasztó kondícióban vagy leromlott egészségi állapotban kapjuk vissza szeretett kedvencüket. Már, ha visszakapjuk egyáltalán! Mert sajnos ilyenre is volt példa… Mint mindenki, én magam is végigsétáltam ezen a rögös úton, mi több, egyszer majdnem sikerült egy életre tönkretennem a társamat, a sok „hasznos” tanácsnak köszönhetően. Szerencsére még éppen időben megfelelő kezekbe kerültünk… Az elmúlt időszakban az élet több területén, nemcsak a vadászatban, de a sportban is megfigyeltem, hogy az igazán sikeres, mély tudással és kellő tapasztalattal rendelkező edzők, szakemberek nem fecsérelnek időt vagy energiát arra, hogy a közösségi médián fényezzék, reklámozzák magukat, vagy csoda-tippeket osszanak meg a hiszékeny nézőkkel, olvasókkal. Valószínűleg nincs szükségük ilyesféle visszaigazolásra, hiszen az ő sikereik önmagukért beszélnek, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy erre idejük már nem sok maradna. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden eb más-más személyiséggel és idegrendszerrel rendelkezik, még adott fajtán belül is hatalmas a szórás, így nincs egyetlen olyan hozzáértő (vagy kókler) személy, akit minden vadászkutyához nyugodt szívvel ajánlani lehetne. Ezért is tartom fontosnak, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a tenyésztővel, mert valószínűleg ő biztosabban tud olyanokat ajánlani, akik segíthetnek elindulni ezen a cseppet sem egyszerű, meglehetősen rögös, ám annál izgalmasabb, és gyönyörű úton. Megjelent a Magyar VADÁSZLAP 2019/augusztusi számában
0 Comments
Novemberben szerkesztőségünk úgy döntött, a társas vadászatoknak szenteli a központi témát, én pedig szerettem volna kicsit idomulni ehhez a vonalhoz, azonban nem a hazai berkekben már megszokott ebekről mesélni. A kopók csoportjáról rovatunkban még nem sok szó esett, pedig itt olyan fajtákra bukkanhatunk, melyek igazi különlegességek. Nehezen tettem le a voksom, melyik történelemből is csemegézzek, a képzeletbeli kalapból végül egy francia kopó, a Porcelaine neve került ki… Úgy tartják, a legősibb múltjuk nekik van a francia társaik között, egészen az 1700-as évekig maradtak fent emlékek. Igen jellegzetes, egyedi küllemük megfogja az ember tekintetét. Egy mondat megfogott, amikor a fajtaleírást olvasgattam: nagyon egyedülálló, igazán franciának kinéző, felépítésének minden tekintetében a legkiválóbb minőségű.
A „Porcelán” név egyébként a színükre utal, mely világos elvétve egy-egy halvány narancssárgás színű folttal, és semmi köze a törékenységhez, ugyanis rendkívül szívós, kitartó vadászebek. Elegáns külsőjére tökéletesen illik a „nemes egyszerűség” kifejezés, fülei a kopóknál megszokottan kissé nagyok, és előre logók, egyfajta katlant képezve az állat orránál a hatékonyabb szaglást teszik lehetővé. Franche-Comte kutyaként is szokták emlegetni, mely Franciaország egyik régiójára utal, amit 1678 után alakítottak ki a középkori Burgund Szabadgrófság területén, a francia-svájci határ mentén. Valószínűleg Angol Harrier, Laufthounds, Mountaimboeuf és Talbot kopók találhatóak meg ősi felmenői között, melyek közül ma már csak a Harrierekből találunk néhány példányt. A Choiseul család nevéhez fűződik a fajta megalkotása a már említett francia-svájci határ menti kantonokban, nevezetesen Vaud, Savoy valamint Luxeuil és Cluny apátságokban. Főként mezei nyúl, őz és vaddisznó felkutatására és hajtására szerették őket alkalmazni a tizennyolcadik század elején. A francia forradalom idején azonban csaknem kihaltak, csak újabb fajták, mint a Gascon-saintongeois-i kopó és Billy bevonásával lehetett megmenteni, ezzel azonban kissé megváltoztatták küllemét, erősebb, robusztusabbak lettek, így már nem csak vaddisznó, de szarvas vadászatra is kiválóan megfeleltek. Hiába a több évszázadra visszanyúló múlt, a fajta hányatott sorsát jelzi az is, hogy az első fajtaklub 1971-ben alakult az anyaországban. A fajta jövője bizonytalan, ugyanis igen kevés országban lelhetők fel, Olaszországban és az Egyesült Királyságban, valamint néhány más Európai országban tartanak tenyész egyedeket. A tengeren túlon is található egy jelentősebb populáció, az első egyedek valószínűleg ajándékként érkeztek, George Washingtonnak, egyenesen a Francia Királytól. A volt elnök nevéhez fűződik egyénként az Amerikai Rókakopók megalkotása is, ugyanis egy egész falka Angol Rókakopót tartott birtokán, nagy szerelmese volt ugyanis a lovas falkavadászatoknak, így pár sporttársával együtt megalkották az amerikai változatot is… De erről majd egy következő történet fog szólni… |
Archives
June 2021
Categories
All
Kedvenc blogok: |